Ugrás a fő tartalomra

Operencia: The Stolen Sun

Édesanyám könyvelő volt, otthon dolgozott, és én tartottam karban a 286-os EGA monitoros gépet. Amire karbantartás közben véletlen feltelepült az Eye of the Beholder. És véletlen végig is játszottam. Aztán később itt vagy már a saját 386-osomon, de végig toltam a második és harmadik részt is. Rajzoltam a kockásfüzetbe (tudom, négyzetrácsos), és nagyon élveztem. 
Csoda hát, hogy amikor kiderült magyar fejlesztők dolgoznak egy hasonló játékon epekedve vártam? Aztán szóltak várjak, lesz magyar felirat. Én pedig vártam és megérte, de nagyon megérte. 
Az Operencia: The Stolen Sun ugyanis az a játék, amelyet az olyan öreg rókák, mint én nagyon is tudnak értékelni. Ugyan itt már nem rajzoltam a térképet (tudom, lehetett volna, de az öregséggel a kevés idő is együtt jár, így erre már nem vállalkoztam), de magát a játékot nagyon élveztem. 


Kapunk itt mindent, ami kell ehhez a stílushoz. Például a kockáról kockára lépkedést, amely olyan ügyesen lett megoldva, hogy néha elfelejtjük a kockásított mezőt, és megpróbálunk átlósan is menni. Ennek oka, hogy a mozgás folytonos, egy percig sem érezzük, hogy egyik kockáról a másik kockára lépkednénk. 
Aztán kapunk fejtörőket, rejtvényeket, rejtett helyeket, melyek egy része könnyen megtalálható más részük nem annyira. Egyes fejtörők esetén kapunk súgást, máskor azonban nem. Picit fura is volt, hiszen ez egyrészt idézte a régi időket, másrészt pedig megpróbált megfelelni a mai felgyorsult világnak. Éppen ez okozta a furaságát, mert ettől kettős lett a dolog. 
A harcrendszer nem volt túlbonyolítva, de szerintem ide pont ennyi elég is volt, teljesen élvezetesek voltak a csaták. Annál kevésbé a felszerelés menedzselése. Ez bizony konzolon nagyon nehezen átlátható volt. Ami viszont számomra nagyon nagyot nyomott az a magyar mese és mondakör beleszövése a történetbe. Nem tudom, hogy más országokban hangzik-e olyan menőn az, hogy busó mint az, hogy ork, vagy az, hogy garabonciás varázslók mint az, hogy red wizards, de nekem nagyon bejött. Imádtam, hogy ezek nagy része az angol szavak között is magyarul hangoznak el (pl. Napkirály, Hadúr, stb.). És imádtam azt is, hogy a történetbe csempészték ezeket a regéket. Erre legjobb példa Déva várának picit korszerűsített, mai trendekhez igazított története. És külön öröm volt, hogy magyarul játszhattam, mert úgy érzem így olyan részleteket is tudtam élvezni, amelyekről, ha angolul lett volna lemaradtam volna. 
Szóval kedves Zen stúdió, tessék eleget tenni a stáblista utáni sejtetésnek.


Végigjátszás befejezése: 2019. július 07.
Végigjátszás hossza: 37 óra 19 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Star Wars Jedi: Fallen Order

A Star Wars újra berobbant a mozikban és a tévé képernyőjén is. Az, hogy ez a robbanás milyen lett… (Nem, nem, nem. Az SW9, nem, és beleállok, de az SW8 nekem igen.) Ennek ellenére sajnos játékok terén nem lettünk elkényeztetve. Aztán jött Fallen Order, és mint élve a közhelyes mondással a sivatagról, meg az utazóról és a vízről, no meg persze az ebben a hármasban fennálló kapcsolatrendszerről, nos, nagyon örült mindenki neki, és ebben a szomjazó helyzetben talán pozitívabban is fogadta mindenki, mint amit érdemelne. Na, jó. Ez tényleg egy jó játék. Ismétlem, jó. A jó pedig ugye az általunk megszokott ötös skálákon egyel a vége előtt van. És miért csak, jó? Hámozzuk le róla a messzi messzi galaxis körítést, és mit fogunk találni, egy jól működő TPS-t, viszonylag nyílt világgal, egyszerű fejlődési rendszerrel és egy olyan harcrendszerrel, amellyel nekem nem nagyon sikerült megbarátkoznom. Ez utóbbinál pedig nem az a baj, hogy nem egy vadul kattintgatós rendszerrel van dolgunk, hanem egy

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon

The Last Ninja

Néha nagyon durva szembesülni a múlttal. Mármint a múlt szép emlékeivel. Mert mire vetemedtem? Kedvem támadt nosztalgiázni. Na, de nem úgy pár tíz évet, hanem rögtön sokat. Így került a gépre egy C64 emulátor, és mi az, ami ilyenkor gyorsan kipróbálásra kerül? Hát persze, hogy az utolsó nindzsa. Ez volt az egyik olyan játék, amelyet éveken keresztül tartó kazettás létem alatt csak néztem másoknál, milyen jó is lenne. Sajnos kazettás verzióban nem adatott meg, hogy egy jól működő változat a mágnesszalagjaimra kerüljön. Aztán, amikor végül lett szép nagy floppy lejátszóm, hát be is szereztem, de előbb valahogy a második részt találtam meg, és csak később az elsőt. Így részletes emlékeim ezzel kapcsolatosan nem nagyon maradtak, leginkább annyi, hogy valami vagány dolog volt a jó öreg Commodore gépen. Be kell vallanom, jobb lett volna nem piszkálni az emlékeket ezen első verzió kapcsán… Lehet én öregedtem meg, vagy a játékipar változott, de ez a játék mai szemmel nagyon sok kérdést, de leg