Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2021

Resident Evil 7: Biohazard

Fura viszonyom van a Resident Evil játékokkal. Az első három kimaradt, a negyedik résznél kapcsolódtam be, mellékszálakkal egyelőre nem foglalkoztam, és az ötödik rész tetszett eddig a legjobban. Igen, nem a negyedik (mert annak kastélyos, középső szakaszát nem nagyon tudtam hova tenni). Ideje volt, hogy a megújult hetest is kipróbáljuk, hiszen belső nézetet kapunk, új szereplőket, és valami egészen mást. Illetve mégsem lesz egészen más, hiszen itt is lesznek fura fejtörők (te is hatalmas bronzmedalionokkal zárod az otthonod, nem igaz?). De ezek az valóságot nélkülöző fejtörök már-már védjegyek, nem zavaróak egyáltalán. Mit kezdtek viszont a fejlesztők a belső nézettel? Egészen sokat. Meg kell hagyni, sokkal zsigeribbé, átélhetőbbé vált ezáltal a rettegés. A játék elején kifejezetten félelmetes volt, ahogyan belülről lett átélhető a kiszolgáltatottságunk. Ez külső nézetben nem működött volna ennyire. Az egyetlen probléma, hogy az irányítás bizony még mindig nem megy flottul. Nem tudom,

Titanfall 2

Alapvetően multiplayer játék, de mindenütt azt dicsértek, hogy igazán tisztességes egyjátékos felvezetéssel rendelkezik. Persze, hogy ki kellett tehát próbálni, hiszen egy ügyesen megcsavart FPS-el van dolgunk: Kommandírozás közben hatalmas mech-ekbe (óriási, irányítható robotokba) ugorhatunk, és úgy is apríthatjuk az ellent. Bele is vágtunk a nagy kalandba, ami tényleg ígéretesen indult. A rosszul sikerült bolygóra érkezést követően beindul a kommandírozás, és mivel újoncok vagyunk, hát mindent meg kell tanulnunk, fel kell fedeznünk. Aztán meglesz állandó robot kísérőnk, és részt is veszünk az első gigászi összecsapásában. Megmondom őszintén itt kezdtem picit gyanakodni, hogy nem minden olyan szép és jó. Valahogy a robotokkal történő harc nekem nem működött annyira. De ez még lehetett volna az én bénaságom (valószínűleg az is volt). Ezt követően a történet viszont annyira szűrreális fordulatokat vesz, hogy sajnos engem igazán elveszített. Valahol ott, amikor hatalmas mechanikus teszt

A Plague Tale: Innocence

A középkorban élni egyáltalán nem volt egy leányálom. Különösen, ha annak kegyetlen vérengzéseit és mocskosságát még megfejeljük a hiedelmekkel, a mítoszokkal. Pontosan ezt a világot mutatja be nekünk az A Plague Tale: Innocence, ahol azok a bizonyos hiedelmek, mítoszok valósággá válnak. Azaz itt tényleg lesz varázslat, boszorkányság. A készítők pedig elég nyersen tálalják ezt a közeget a számunka. A környéken uralkodó fertőzés áldozatai, az elesett katonák kifordult bele, a százával áramló patkányhordák és a legyektől hemzsegő elhullott állatok mind-mind a képünkbe lesznek tolva úton útfélen. Ráadásul nagyon is részletgazdagon, hiszen csőjáték lévén lehetőség van arra, hogy ezeket a részleteket aprólékosan kidolgozzák, megrajzolják, nem kell az erőforrás a szabad a világra, lehet nagyon részletesen dolgozni az egymásra hányt rothadó tetemek modelljén. Már maga a játék kezdete is arra utazik, szándékosan kontrasztot mutasson nekünk. A gyönyörű, napfényes erdőt járva végig az az érzésün