Hallgatva az IDDQD-s srácokat, mindig jókat mosolygom, ahogyan Grath nem érti mit imádot Stöki a The Great Giana Sisters játékban. Nos, be kell valljam, hogy az említett játék nekem is egyike a maradandó C64-hez köthető élményeknek. Emlékszem, órákat töltöttem a nagyhajú leányzóval. Ugráltam, kockákat fejeltem, és valahol azt éreztem, ez valami olyasmi, mint amiket a filmeken láttam, csak ott egy pirosruhás nagybajszú csávó csinálta ugyanezt. Aztán a Games with Gold keretében egyszer beesett a - hívhatjuk úgy (?)- felújított verzió, ami persze igazán csak névben volt az, hiszen a korábbi játékmenet bőven átesett változtatásokon.
A játékmenet nagyon egyszerű. Megyünk, ugrálunk mind minden platform játékban, közben elkerüljük a ránk törő mindenféle lényeket, vagy rájuk ugrunk, és kipukkasztjuk őket. Leszenek persze csapdák is szép számmal. Meg mindenféle gyémántok, amelyeket be lehet gyűjteni.
Az ugrálás élvezetes, hangulatos, és elsőre a játék megjelenése is tetszetős.
Az igazi csavar viszont az, hogy főhősnőnk két személyiséggel bír. A két személyiség között váltva pedig változik a világ, változik annak a megjelenítése, és naná, hogy a feladványok is bőszen építenek arra, hogy ami az egyik világban létezik, az a másikban nem elérhető. Ráadásul mindkét énünk speciális képességei is eltérőek. Ebből aztán összeáll egy olyan játékmenet, amely nem csak az ügyességünket, hanem a logikánkat is megdolgozza, hiszen számtalan csapda, rejtekhely, titkos alagút elérése arra épít, hogy miközben mindenféle kunsztot csinálunk a lányok valamelyikével még menet közben képesek legyünk ide-oda váltogatni is közöttük.
A játék pedig mindettől egészen jól működik. Én a gyermekeimmel játszottam végig - Én játszottam ők szorítottak nekem. Tipikusan olyan játék, amelyet apa nyugodtan játszhat a kisgyermekei előtt, mert ők vadul szurkolnak apa ugrásaiért, és a látvány biztos nem fog álmatlan éjszakákat okozni nekik.
A játék végére pedig kihívást is fogunk találni bőven. Lesznek pillanatok, amikor rendesen megizzadunk, és ugye ilyenkor a gyerekek előtt nem lehet hangosan káromkodni.
Az egyetlen hátrány talán csak az, hogy egy idő után a játék monotonná válik. Nem éreztem akkora változatosságot az egyes pályák megjelenítésében. Valahogy előhaladva folyamatosan visszaköszönnek a régi elemek. Ugyan három világba kalauzol el a játék, de ezek nem olyan markánsan eltérőek. Egyedül a negyedik (ami valójában egy kiegészítő) világ hoz be új mechanikákat, és megjelenést. Ráadásul a világok végén ránk váró főellenfeleknél többszor éreztem azt, hogy nem fair a program. Vicces, de leginkább a sárkány (a főfőgonosz) volt az, aki a leginkább kiismerhető volt, így sokszor a szerencse is közrejátszott a győzelembe, és nem csak az én ügyességem (vagy inkább bénaságom).
Egy biztos, ha összekötöm a múltat a jelennel, akkor a Giana tesvérek még mindig jóemlékként maradnak meg, mert jó volt velük annak idején és most is játszani.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése