Ugrás a fő tartalomra

Subnautica

Soha nem búvárkodtam. Igazán úszni sem tudok, erre a játék úgy kezdődik, hogy lezuhant a mentőkabinom, és amerre csak elnézek vizet, meg egy felrobbant űrhajót látok. Szerencse, hogy a játékban irányított énem a valódi énemmel ellentétben tud úszni, sőt merülni is. Ráadásul felszerelése képes beazonosítani a körülötte levő élővilágot, elemeket, és azokból mindenféle hasznos kütyüt összerakni, így pár órával később már egy egész pofás kis víz alatti bázisban tengethettem a mindennapjaimat. 

Túlélő játék ez, amit nagyon nem tudok összehasonlítani más műfajbeli játékokkal, mert igazán ez volt az első (a Minecraft-ot leszámítva) amellyel próbálkoztam, és nem árulok zsákbamacskát, de nagyon jól tettem, hogy próbálkoztam.

Számomra fontos, hogy egy játéknak legyen története, és bár itt is sok időt fogunk tölteni azzal, hogy nyersanyagokért úszkálunk (majdnem mászkálunkot írtam), de a fő hangsúly nem ezeken a részeken van, hanem a rejtély felderítésén, hogy ugyan már mégis miért nem tudjuk elhagyni a bolygót, amelyre lezuhantunk, és ha megvan a miért, akkor oldjuk fel a problémát, azaz hagyjuk is el. Nem mondanám, hogy mindez bonyolultan lenne tálalva, de annak éppen elég, hogy felfedezzük az óceán mélységeit. Ráadásul a játék visz előre. Mindig ad valami célt, amit el kell érnünk, és pontosan fogjuk tudni, hogy ez mi, illetve a legtöbb esetben rá fogunk jönni arra, hogy mire lesz szükség az adott cél eléréséhez. (Számomra pont ezért adott többet mint a Minecraft, ahol állandó külső wikik böngészésére voltam szorulva, itt minden szükséges infó elérhető a játékon belül.)

Sokan magasztalják a játék képi világát, a csodálatos vízi ökoszisztémát, amelyet elénk tár, és amelyben soha nem lehetünk biztonságban. Tény és való, lenyűgöző környezetben kellett az életemért küzdenem. A kinézetre egy szavam sem lehet. Annál inkább van a bugokra. Azt még nem ide sorolom, hogy a motor az alap Xbox One masinán a látótávolságot nagyon alacsonyra vette, és szinte az orrom előtt töltődött be nem egyszer a táj, ami azért a navigációt nem éppen segítette, de az, hogy egyes tereptárgyak konkrétan akkor töltődnek be a tájba, amikor már ott vagyok, az okozott pár kellemetlen pillanatot, különösen a játék vége felé. Kezdetben is egyszer kétszer előfordult, hogy a mini tengeralattjárómmal utazva egyszercsak rám rakott a játék egy sziklát, így beleszorulva abba, de a vége felé konkrétan beestem/beúsztam a falak mögé, ahonnan aztán nem lehetett kijönni. Ugyanennek a jelenségnek volt köszönhető az is, hogy számos nyersanyagra perceket kellett várni, amíg a játékmotor szépen kiszórta őket a tengerfenékre.

Kár ezekért a hibákért, mert ha egy játék ezekkel együtt is maradandó élmény tudott lenni, akkor el lehet képzelni milyen lenne ezek nélkül. Márpedig a Subnautica egy remek játék. Lehet, nem nyújt végtelen lehetőséget, mint a Minecraft, nincs benne végtelen mennyiségű kombináció, de remek hangulata van és fogja a kezemet, nem engedi el. A legnagyobb veszélyben is biztonsággal mozgom benne. Mindig kínál nekünk célokat, de az odavezető  utat már rám bízza. Ugyanakkor mindig tudtam mit miért csináltam. Az elveszettség érzése csak ritkán telepedett rám, de ekkor is kiderül, hogy én voltam figyelmetlen, vagy nem voltam elég bátor tovább merészkedni a térkép egy adott pontján.

Végül itt köszönöm meg mindenkinek, aki a közvetítés közben ellátott tippekkel: köszönöm :)


Végigjátszás befejezése: 2021. augusztus 26.
Végigjátszás hossza: 48 óra 50 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Star Wars Jedi: Fallen Order

A Star Wars újra berobbant a mozikban és a tévé képernyőjén is. Az, hogy ez a robbanás milyen lett… (Nem, nem, nem. Az SW9, nem, és beleállok, de az SW8 nekem igen.) Ennek ellenére sajnos játékok terén nem lettünk elkényeztetve. Aztán jött Fallen Order, és mint élve a közhelyes mondással a sivatagról, meg az utazóról és a vízről, no meg persze az ebben a hármasban fennálló kapcsolatrendszerről, nos, nagyon örült mindenki neki, és ebben a szomjazó helyzetben talán pozitívabban is fogadta mindenki, mint amit érdemelne. Na, jó. Ez tényleg egy jó játék. Ismétlem, jó. A jó pedig ugye az általunk megszokott ötös skálákon egyel a vége előtt van. És miért csak, jó? Hámozzuk le róla a messzi messzi galaxis körítést, és mit fogunk találni, egy jól működő TPS-t, viszonylag nyílt világgal, egyszerű fejlődési rendszerrel és egy olyan harcrendszerrel, amellyel nekem nem nagyon sikerült megbarátkoznom. Ez utóbbinál pedig nem az a baj, hogy nem egy vadul kattintgatós rendszerrel van dolgunk, hanem egy

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon

The Last Ninja

Néha nagyon durva szembesülni a múlttal. Mármint a múlt szép emlékeivel. Mert mire vetemedtem? Kedvem támadt nosztalgiázni. Na, de nem úgy pár tíz évet, hanem rögtön sokat. Így került a gépre egy C64 emulátor, és mi az, ami ilyenkor gyorsan kipróbálásra kerül? Hát persze, hogy az utolsó nindzsa. Ez volt az egyik olyan játék, amelyet éveken keresztül tartó kazettás létem alatt csak néztem másoknál, milyen jó is lenne. Sajnos kazettás verzióban nem adatott meg, hogy egy jól működő változat a mágnesszalagjaimra kerüljön. Aztán, amikor végül lett szép nagy floppy lejátszóm, hát be is szereztem, de előbb valahogy a második részt találtam meg, és csak később az elsőt. Így részletes emlékeim ezzel kapcsolatosan nem nagyon maradtak, leginkább annyi, hogy valami vagány dolog volt a jó öreg Commodore gépen. Be kell vallanom, jobb lett volna nem piszkálni az emlékeket ezen első verzió kapcsán… Lehet én öregedtem meg, vagy a játékipar változott, de ez a játék mai szemmel nagyon sok kérdést, de leg