Assassin's Creed Chronicles: Russia

Egy trilógia lezárult. Hogy tényleg zárult e, azt nehezen tudnám megmondani, mert bár megvolt az összekötő szál, de azért nem mondanám, hogy hatalmas átívelő sztorit kaptunk.
Na, de hogyan éltem meg a játékot?
Nos, van, amikor az ember tudja magáról, hogy nem az ő műfaja, aztán szembesítik is vele, jól voltunk tisztában a dolgokkal. Pont ezt éreztem az oroszországi kaland közben. Szeretem, mert amúgy az AC játékokat szeretem, és az előzményeket is szerettem, de ahogyan azokban így ebben sem tudtam „szépen” játszani. Nem használom ki a lehetőségeket, nem vagyok elég pontos, sietek ott, ahol nem kellene, és túlságosan sokat várok, ahol pedig sietni kéne. És valahogy nehezebbnek éreztem az Indiai epizód után a játékot, sokkal inkább az volt az érzésem, hogy nagyobb precizitást igényel. (Persze, lehet, hogy csak emlékek szépítették a dolgot.)
Ami viszont szerintem nagyon hangulatosra sikerült, az a szürke szín árnyalatainak kezelése a vörössel, mint nyomatékosító tényezővel, mindezt nem egyszer síkidomként ábrázolva dolgokat az alapvetően kiterjedéssel rendelkező térben, megbolondítva egyfajta vízfestékhatással. Összességében bár, nem nekem való, de alapvetően jó érzéssel fejeztem be, ami rossz érzés, az szerintem abból fakad, hogy valahogy a korábbi részek kellemesebben maradtak meg bennem.

Végigjátszás befejezése: 2019. április 04.

Végigjátszás hossza: 9 óra 04 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Star Wars Jedi: Fallen Order

A Star Wars újra berobbant a mozikban és a tévé képernyőjén is. Az, hogy ez a robbanás milyen lett… (Nem, nem, nem. Az SW9, nem, és beleállok, de az SW8 nekem igen.) Ennek ellenére sajnos játékok terén nem lettünk elkényeztetve. Aztán jött Fallen Order, és mint élve a közhelyes mondással a sivatagról, meg az utazóról és a vízről, no meg persze az ebben a hármasban fennálló kapcsolatrendszerről, nos, nagyon örült mindenki neki, és ebben a szomjazó helyzetben talán pozitívabban is fogadta mindenki, mint amit érdemelne. Na, jó. Ez tényleg egy jó játék. Ismétlem, jó. A jó pedig ugye az általunk megszokott ötös skálákon egyel a vége előtt van. És miért csak, jó? Hámozzuk le róla a messzi messzi galaxis körítést, és mit fogunk találni, egy jól működő TPS-t, viszonylag nyílt világgal, egyszerű fejlődési rendszerrel és egy olyan harcrendszerrel, amellyel nekem nem nagyon sikerült megbarátkoznom. Ez utóbbinál pedig nem az a baj, hogy nem egy vadul kattintgatós rendszerrel van dolgunk, hanem egy

További információk

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon

További információk

The Last Ninja

Néha nagyon durva szembesülni a múlttal. Mármint a múlt szép emlékeivel. Mert mire vetemedtem? Kedvem támadt nosztalgiázni. Na, de nem úgy pár tíz évet, hanem rögtön sokat. Így került a gépre egy C64 emulátor, és mi az, ami ilyenkor gyorsan kipróbálásra kerül? Hát persze, hogy az utolsó nindzsa. Ez volt az egyik olyan játék, amelyet éveken keresztül tartó kazettás létem alatt csak néztem másoknál, milyen jó is lenne. Sajnos kazettás verzióban nem adatott meg, hogy egy jól működő változat a mágnesszalagjaimra kerüljön. Aztán, amikor végül lett szép nagy floppy lejátszóm, hát be is szereztem, de előbb valahogy a második részt találtam meg, és csak később az elsőt. Így részletes emlékeim ezzel kapcsolatosan nem nagyon maradtak, leginkább annyi, hogy valami vagány dolog volt a jó öreg Commodore gépen. Be kell vallanom, jobb lett volna nem piszkálni az emlékeket ezen első verzió kapcsán… Lehet én öregedtem meg, vagy a játékipar változott, de ez a játék mai szemmel nagyon sok kérdést, de leg

További információk

Néha játszom

Keresés ebben a blogban