Ugrás a fő tartalomra

Batman: Arkham Knight

Van egy olyan szó, hogy dafke. Kellett erőt venni magamon, hogy Batman városi kalandjai után bevállaljam a trilógia záró epizódját. De milyen jól tettem, hogy így tettem! Egyszerűen kiválóan szórakoztam. 


Persze itt is volt egy két dolog, ami zavaróan hatott, itt is megvolt egy-két olyan gyűjthető elem, ami csak a sztori egy adott pontján vált elérhetővé, de a térképen már látszódott, itt is volt olyan mellékküldetés, amelyhez nem minden esetben kaptam teljes instrukciót, sőt egy-két alkalommal kellemetlen programbogarakba is belefutottam. 
Viszont összességében ezek nem voltak zavaróak, mert azt kell mondjam, a fejlesztők a harmadik játékra nagyjából sikerrel találták meg az egyensúlyt. Nem volt túl sok a kérdőjel, nem voltak frusztrálóak a kihívások, és még a számuk is éppen megfelelő volt. 
Aztán persze ott volt az egyik legmenőbb dolog, a Batmobil vezethetősége. Bár az irányítás egyes esetekben mondjuk úgy fura volt, de összességében igazán menő érzés száguldani a városban.
A történet most is izgalmas, talán a mellékküldetések voltak kevésbé kidolgozottak, vagy inkább egyszerűbbek, de alapvetően a hangulat itt is nagyon a helyén volt.
Összességében tehát mondjuk úgy, hogy a fejlesztőknek két Batman játék kellett, hogy kikísérletezzék, mi működik, mi nem, és a harmadik részre olyan egységet alkottak, amely bár egyes esetekben lehet monotonabb, de mégis a leginkább működőképes.

 



Végigjátszás befejezése: 2020. július 05.
Végigjátszás hossza: 54 óra 26 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Star Wars Jedi: Fallen Order

A Star Wars újra berobbant a mozikban és a tévé képernyőjén is. Az, hogy ez a robbanás milyen lett… (Nem, nem, nem. Az SW9, nem, és beleállok, de az SW8 nekem igen.) Ennek ellenére sajnos játékok terén nem lettünk elkényeztetve. Aztán jött Fallen Order, és mint élve a közhelyes mondással a sivatagról, meg az utazóról és a vízről, no meg persze az ebben a hármasban fennálló kapcsolatrendszerről, nos, nagyon örült mindenki neki, és ebben a szomjazó helyzetben talán pozitívabban is fogadta mindenki, mint amit érdemelne. Na, jó. Ez tényleg egy jó játék. Ismétlem, jó. A jó pedig ugye az általunk megszokott ötös skálákon egyel a vége előtt van. És miért csak, jó? Hámozzuk le róla a messzi messzi galaxis körítést, és mit fogunk találni, egy jól működő TPS-t, viszonylag nyílt világgal, egyszerű fejlődési rendszerrel és egy olyan harcrendszerrel, amellyel nekem nem nagyon sikerült megbarátkoznom. Ez utóbbinál pedig nem az a baj, hogy nem egy vadul kattintgatós rendszerrel van dolgunk, hanem egy

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon

The Last Ninja

Néha nagyon durva szembesülni a múlttal. Mármint a múlt szép emlékeivel. Mert mire vetemedtem? Kedvem támadt nosztalgiázni. Na, de nem úgy pár tíz évet, hanem rögtön sokat. Így került a gépre egy C64 emulátor, és mi az, ami ilyenkor gyorsan kipróbálásra kerül? Hát persze, hogy az utolsó nindzsa. Ez volt az egyik olyan játék, amelyet éveken keresztül tartó kazettás létem alatt csak néztem másoknál, milyen jó is lenne. Sajnos kazettás verzióban nem adatott meg, hogy egy jól működő változat a mágnesszalagjaimra kerüljön. Aztán, amikor végül lett szép nagy floppy lejátszóm, hát be is szereztem, de előbb valahogy a második részt találtam meg, és csak később az elsőt. Így részletes emlékeim ezzel kapcsolatosan nem nagyon maradtak, leginkább annyi, hogy valami vagány dolog volt a jó öreg Commodore gépen. Be kell vallanom, jobb lett volna nem piszkálni az emlékeket ezen első verzió kapcsán… Lehet én öregedtem meg, vagy a játékipar változott, de ez a játék mai szemmel nagyon sok kérdést, de leg