Ugrás a fő tartalomra

Yakuza Kiwami 2

Van olyan, hogy lehet emelni a tétet? Naná, hogy van, és a Yakuza Kiwami második része meg is teszi. Igaz rá a nagyobb, szebb, több, és igen, az is igaz rá, hogy jobb. Pedig már az első is tökéletes élménygazdag játék volt.

A történet szála itt tovább fonódik, és ha azt hitted az előző rész végén, hogy végre rendben lesz minden, hát kiderül, hogy nem így van. Ráadásul a sztori végére úgy felrúgjak az első fejezet zárását, hogy csak nézünk előre. De az út odáig sem lesz egy sétagalopp. A fő történet szál itt is nagyon izgalmas, fordulatos, az egyetlen gond, hogy innen kiszedték a szereplőket összesítő, menet közben frissülő lexikont, am az első részben nagyon nagy segítség volt, hogy tudjuk ki kicsoda, mi is történt vele pontosan.

Ugyanakkor a játéktér kibővült. Egyrészt egyes épületekre már fel is tudunk menni, azaz az eredeti terület (ami most sem lett hatalmas, viszont annál élőbb) függőlegesen is kibővült. Másrészt kapunk egy új negyedet, ami ugyan kisebb, de itt is számtalan felfedezni való dolog vár ránk.

Természetesen most is lesz rengeteg feladatunk, ezek mindegyikét igyekszünk majd megoldani. Ráadásul azok számára, akik játszottak az első résszel nagyon sok visszakacsintást is kapunk, ami még jobban növeli az élményt. (Több olyan mellékszereplő további életútját láthatjuk egy újabb mellékküldetés teljesítésével, akik korábban már feltűntek.) Ráadásul egy mellékszereplő (Majima) múltja is sokkal több mélységet kap, a szereplő olyan oldalát is megismerjük, amelyet nem is gondoltunk volna.

Itt is lesz rengeteg feladat. Számos közülük új, de több visszatérő is akad. (Persze van olyan, amelyik itt nem jelenik meg a korábbi részből.) Egy biztos ezekre tuti nem lesz panasz, különösen, ha figyelembe vesszük a két nagyobb, már-már külön játéknak is beillő (egy mobilos játéknak tuti) kabaré klub menedzselést, illetve a Majima Építőipari Vállalat küzdelmeit. Hetek telhetnek el úgy, hogy csak ezekkel játszunk, mégsem érezzük feleslegesnek, mert csak bővül a játék története tőlük.

Igen, igaz itt is, ami a korábbi részben. Mindent érdemes megcsinálni amit csak tudunk, mert nem egyszerűen csak plecsniket nyerünk, vagy a hősünk lesz picit erősebb ettől, hanem a játék világa bővül, és ismerünk meg egyre több részletet a szereplőkről.

Na, persze ne felejtsük, ez még mindig japán, azaz bizarr dolog itt is lesz bőven (pl. a piszoár használatával szoknyafelfújó játékot játszhatunk). És persze gyönyörű japán lányok is, akiket fotózhatunk, ha ehhez van kedvünk, és lehet, manapság egyeseknél ez kiveri (khm!) a biztosítékot, de szerintem megéri. (Aki utánanéz egyébként ennek a dolognak, az megint kap egy kis japán kultúrát, mert ez annak is a része.)

A karakterfejlődésünk egyszerűsödött erre az epizódra, és a harc sem lesz négy stílusra felosztva. Ettől viszont a játék csak még gördülékenyebbé vált, és a harc csak egy eszköz lesz arra, hogy kihívásként szolgáljon, jobban fogunk tudni a történetre fókuszálni.  Mert összességében itt is az visz minket előre, még jobban meglovagolva a 90-es évek VHS korszakát.

Igazi gyöngyszem ez a játék mindazoknak, akik kellő nyitottsággal bírnak a mondjuk úgy kulturális különbségekre, akik kellemes akciójátékra vágynak úgy, hogy közben a történet nagyon fontos a számukra, no és persze azoknak, akik van elég idejük felfedezni az egyes részleteket, mert bár a térkép itt sem túl nagy, de sok jó és jópofa dolgot rejt.



Végigjátszás befejezése: 2021. március 08.
Végigjátszás hossza: 70 óra 06 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Star Wars Jedi: Fallen Order

A Star Wars újra berobbant a mozikban és a tévé képernyőjén is. Az, hogy ez a robbanás milyen lett… (Nem, nem, nem. Az SW9, nem, és beleállok, de az SW8 nekem igen.) Ennek ellenére sajnos játékok terén nem lettünk elkényeztetve. Aztán jött Fallen Order, és mint élve a közhelyes mondással a sivatagról, meg az utazóról és a vízről, no meg persze az ebben a hármasban fennálló kapcsolatrendszerről, nos, nagyon örült mindenki neki, és ebben a szomjazó helyzetben talán pozitívabban is fogadta mindenki, mint amit érdemelne. Na, jó. Ez tényleg egy jó játék. Ismétlem, jó. A jó pedig ugye az általunk megszokott ötös skálákon egyel a vége előtt van. És miért csak, jó? Hámozzuk le róla a messzi messzi galaxis körítést, és mit fogunk találni, egy jól működő TPS-t, viszonylag nyílt világgal, egyszerű fejlődési rendszerrel és egy olyan harcrendszerrel, amellyel nekem nem nagyon sikerült megbarátkoznom. Ez utóbbinál pedig nem az a baj, hogy nem egy vadul kattintgatós rendszerrel van dolgunk, hanem egy

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon

The Last Ninja

Néha nagyon durva szembesülni a múlttal. Mármint a múlt szép emlékeivel. Mert mire vetemedtem? Kedvem támadt nosztalgiázni. Na, de nem úgy pár tíz évet, hanem rögtön sokat. Így került a gépre egy C64 emulátor, és mi az, ami ilyenkor gyorsan kipróbálásra kerül? Hát persze, hogy az utolsó nindzsa. Ez volt az egyik olyan játék, amelyet éveken keresztül tartó kazettás létem alatt csak néztem másoknál, milyen jó is lenne. Sajnos kazettás verzióban nem adatott meg, hogy egy jól működő változat a mágnesszalagjaimra kerüljön. Aztán, amikor végül lett szép nagy floppy lejátszóm, hát be is szereztem, de előbb valahogy a második részt találtam meg, és csak később az elsőt. Így részletes emlékeim ezzel kapcsolatosan nem nagyon maradtak, leginkább annyi, hogy valami vagány dolog volt a jó öreg Commodore gépen. Be kell vallanom, jobb lett volna nem piszkálni az emlékeket ezen első verzió kapcsán… Lehet én öregedtem meg, vagy a játékipar változott, de ez a játék mai szemmel nagyon sok kérdést, de leg