Ugrás a fő tartalomra

Assassin's Creed: Syndicate

Történt az úgy, hogy már majdnem a jelenbe értünk, mielőtt a széria visszaugrott a nagyon távoli múltba annak érdekében, hogy megpróbáljon megújulni. Ugyan ezen a ponton még nem éltem át, hogy miként sikerült ez a megújulás, de azt határozottan tudom állítani, sikerült megélni, miként történt a zárás. 

A történet az ipari forradalom idején játszódik, ami bizony egyet jelent azzal, itt már nem templomtornyokat fogunk megmászni annak érdekében, hogy körbenézzünk az alattunk izgő-mozgó városra, hanem gyárkéményeket. London pedig bűzös, büdös, füstös és barna és jellegtelen. Mármint az elmúlt részek helyszíneihez képest. A város már túl modern, nem elég egzotikus. Jól példázza ezt az a rész, ahol beugrunk az első világháború idejére, és igazán nem találkozunk nagy változással. Ezzel el is mondtam az első fájdalmamat. Egyhangú világban kalandozunk, még ha ez a világ gyönyörűen tálalt is. 

Na, de lépjünk tovább a korszakon. Kapunk több újítást is. Az egyik, hogy immár egy testvérpár valamelyik tagját irányítjuk. Mindkét félhez tartoznak küldetések, és a fősztoriban is hol egyiküket, hol másikukat kell terelgetnünk. Szerencsére a két karakter között érezhető a különbség. Evie sokkal kecsesebb, gyorsabb, inkább az a lopakodó macskafajta, míg tesója Jacob odabemegyek és beverek neked egyet, de ezt csak lassan, nehézkesen típus. Számomra a leányzó irányítása sokkal jobban kézre állt. Jaboc lassan mozdult, valahogy nem éreztem, hogy ő tényleg képes lenne felfutni a városfalon. Nem véletlen, hogy az utcai boxmeccseket (ami az egyik mellékküldetés típus) inkább Evie-vel oldottam meg. Jobban ráéreztem az ő mozgására, így ha lehetett őt irányítottam és a képességeit is nála maxoltam ki előbb. 

Igen, igen, mert vannak itt képességek is. De ugye ezek voltak már korábban is. Igazán itt sincs semmi extra. Feladatokat oldunk meg, azokért pontok járnak, majd elköltjük képességekre, és ettől minden sokkal könnyebb lesz. És ez így is van. Elég hamar ki tudjuk maxolni karaktereinket. 

Maradjunk is a többesszámnál. Hiszen többen vannak, ettől a történetszálak mindig ketté válnak, és bejönnek még az olyan mellékküldetések, mint a kor nevesebb emberkéin különböző módon segíteni. Régi jellemzője ez már a játéknak, viszont azáltal, hogy a főszereplők szálait is szétszeparálták, bizony nem lesz könnyű követni, hogy akkor hol is tartunk, mi is a helyzet? Pedig nem bonyolult a történet, de mégsem érezzük hogy stabilan összeállna minden. Pedig magyarul is játszható, és ez bizony okot ad arra, hogy jobban elmélyüljünk a dolgokban. 

Maguk a küldetések amúgy érdekesek, izgalmasak, csak valahogy seték, meg suták. Érezhető, hogy a játékmotor ezeket már nem tudja rendesen kiszolgálni. Ráadásul nem igazán értem, miért van az, hogy egy 3-as nehézségre saccolt küldetést berak például 7-es nehézségűnek nyilvánított körzetbe. (A számok helytelenségéhez való jogot fenntartom, viszont az arányok stimmelnek.) Mire abban a körzetben magabiztosan rohangálok, milyen kihívást fog nyújtani egy jóval könnyebb küldetés? Másrészt ha be is lopodzom a küldetéshez, lehet, hogy az ottani feladat nem olyan bonyolult, de a környezet várhatóan meg fog szívatni.

És persze van nekünk még újíjtás. Lehet lovaskocsizni, ami nem más, mintha a GTA-kban pattannék be egy menő vagy kevésbé menő járgányba. Jópofa dolog, különösen ahogyan valóságot meghazudtoló manővereket hajtunk végre. Aztán ott van a házfalak megcsáklyázásának lehetősége. Az utazást gyorsítja, a különleges helyekre csak vele lehet eljutni, és még sorolhatnánk. Viszont ha egyszer lengedeztél Batmannel, akkor csak a fejedet fogod fogni, mert van, működik, de valahogy nem megy flottul.

Most persze az jön le, hogy nem is jó játék ez a Syndicate. Pedig alapvetően nincs vele gond. A készítők mindent megpróbáltak, hogy valami izgalmasat hozzanak ki a formulából a meglévő motorral, metodikával, de számomra sajnos ezek az újítások (helyszín, kor, több karakter) nem jöttek be vagy nem hoztak akkor hű, meg hát. 

Végigjátszás befejezése: 2021. július 04.
Végigjátszás hossza: 58 óra 31 perc

Ha már itt vagyunk, akkor persze, hogy kipróbáltam, miként implementálták Hasfelmetsző Jack személyét az Asszaszinok és Templomosok világába. Nos, azt kell mondjam, hogy szerintem nagyon jól. Ugyan ugrunk az időben, de megkapjuk főszereplőnek Evie-t, kapunk egy menő sötét kontúrt, horrorisztikus kalandot, és ami a legjobb, változatos helyszíneket. Na, meg persze Jack irányítását, ami külön izgi, még ha azt is gondolnánk, hogy beteg elmét irányítani beteg dolog. Az az igazság nagyon jót tett a történetnek, hogy két új helyszínt is bemutat, amelyek mindegyike egyedi London barna falai után. Picit kár, hogy a végső megmérettetés ismét a bolondokházába visz minket, amit már az alapsztori alatt is megjárunk többször, de végül is hol másutt végződhetne a történet. Üdítően hatottak az új küldetéstípusok is, legyen szó a lányok védelméről illetve a tudunk e lassan, feltűnésmentesen kocsikázni típusúakról, amik kifordítják a korábban látott rohanós megoldásokat. Az összképet tényleg csak azok az alapműködésből fakadó hibák, bogarak (bug-ok) jelentik, amelyek azért fel tudják húzni a játékost. 


Végigjátszás befejezése: 2021. július 13.
Végigjátszás hossza: 8 óra 28 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Star Wars Jedi: Fallen Order

A Star Wars újra berobbant a mozikban és a tévé képernyőjén is. Az, hogy ez a robbanás milyen lett… (Nem, nem, nem. Az SW9, nem, és beleállok, de az SW8 nekem igen.) Ennek ellenére sajnos játékok terén nem lettünk elkényeztetve. Aztán jött Fallen Order, és mint élve a közhelyes mondással a sivatagról, meg az utazóról és a vízről, no meg persze az ebben a hármasban fennálló kapcsolatrendszerről, nos, nagyon örült mindenki neki, és ebben a szomjazó helyzetben talán pozitívabban is fogadta mindenki, mint amit érdemelne. Na, jó. Ez tényleg egy jó játék. Ismétlem, jó. A jó pedig ugye az általunk megszokott ötös skálákon egyel a vége előtt van. És miért csak, jó? Hámozzuk le róla a messzi messzi galaxis körítést, és mit fogunk találni, egy jól működő TPS-t, viszonylag nyílt világgal, egyszerű fejlődési rendszerrel és egy olyan harcrendszerrel, amellyel nekem nem nagyon sikerült megbarátkoznom. Ez utóbbinál pedig nem az a baj, hogy nem egy vadul kattintgatós rendszerrel van dolgunk, hanem egy

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon

The Last Ninja

Néha nagyon durva szembesülni a múlttal. Mármint a múlt szép emlékeivel. Mert mire vetemedtem? Kedvem támadt nosztalgiázni. Na, de nem úgy pár tíz évet, hanem rögtön sokat. Így került a gépre egy C64 emulátor, és mi az, ami ilyenkor gyorsan kipróbálásra kerül? Hát persze, hogy az utolsó nindzsa. Ez volt az egyik olyan játék, amelyet éveken keresztül tartó kazettás létem alatt csak néztem másoknál, milyen jó is lenne. Sajnos kazettás verzióban nem adatott meg, hogy egy jól működő változat a mágnesszalagjaimra kerüljön. Aztán, amikor végül lett szép nagy floppy lejátszóm, hát be is szereztem, de előbb valahogy a második részt találtam meg, és csak később az elsőt. Így részletes emlékeim ezzel kapcsolatosan nem nagyon maradtak, leginkább annyi, hogy valami vagány dolog volt a jó öreg Commodore gépen. Be kell vallanom, jobb lett volna nem piszkálni az emlékeket ezen első verzió kapcsán… Lehet én öregedtem meg, vagy a játékipar változott, de ez a játék mai szemmel nagyon sok kérdést, de leg