Ugrás a fő tartalomra

Psychonauts

Hányszor, de hányszor hallottam az IDDQD podcastban, hogy mekkora játék ez. Ideje volt hát, hogy kipróbáljam, hiszen attól, hogy 2005-ös a kiadás, attól, hogy még az első Xbox-ra jelent meg, mint játék lehet, hogy tényleg *********** jó (a csillag szabadon behelyettessíthető). Nos, megvolt, kipróbáltam, végigvittem, és….

Igen, Stöki, tényleg nagyon jó játék. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy a játék végső pályája (igen, a cirkusz), nos ott érződik igazán, hogy miért is vannak Grathnek fenntartásai.

Most, hogy így kiszólogattam az egyik kedvenc újságíróimnak (basszus, ez egyre nyálasabb lesz), térjünk is rá a lényegre, nekem milyen volt a pszichonautává válni. (bár a fentiekben végül is már leírtam)

Szóval van ez a tábor, ahol az elmebajnokokat képzik, ahol megtanulhatjuk a mások elmélyében való mászkálást, és bizergálást. Itt leszünk mi is ifjú tanoncok, aztán lesz nagy baj, mindenki agyhalottá válik, eljutunk egy elmegyógyintézetbe, sőt egy óriási szörnyhal fejében is teszünk Godzilla módjára kirándulást. Nincs is értelme leírni a történet részleteit, mert egyrészt annyira meseszerű, másrészt rémisztő, abszurd, kifacsart. És pont ez benne a jó. Már ha szeretjük mondjuk például a Tim Burton féle (stopmotion) filmeket. Mert a képi világ nekem leginkább arra hajazott, és bizony én szeretem. (Jó, oké, a képi világ sokakat elrémíthet)

Ami viszont tényleg zseniális, az a kreatív elme szabadjára engedése a játékterek megalkotása során. 

Alapvetően egy platformer játékkal van dolgunk, azaz sokat kell ugrálnunk, lehetőleg jól időzítetten, de (az utolsó pályát leszámítva) ez inkább csak egyfajta alapot ad a játéknak. Ugyanis minden meglátogatott elme eltér a többitől, és nem csak dizájnjában, hanem az ott elvégzendő feladatok terén is. Azaz nem csak az adott elmebajhoz igazított grafikai átrajzolásról van szó, hanem maga a játékmenetben is van mindig valami változás. Hol egy színházi előadásban veszünk részt, hol egy paranoid elmében nyomozunk, hol egy valódi kockaagyban oldunk meg feladatokat, hol egy hexastratégiai táblán kell az ellent legyőznünk, hol pedig a már említett óriásszörnyként robogunk végig egy városon. És ez csak pár példa abból ami hirtelen beugrott. Rettentő kreativitás mutatkozik meg mindenütt. Sok helyen mondhatjuk ugyanazt csináljuk és mégsem. 

A pályamegjelenítés pedig gyönyörűen alkalmazkodik, teljes összhangban van a mechanikával. Kár, hogy ez a mechanika néha megbicsaklik. Sajnos pont a platformer részek tudnak nagyon bosszantóak lenni, ugyanis az irányítás valahogy nem úgy reagál, ahogyan azt szeretnénk. Nem elég pontos, késlekedik, stb. 

Bár magam nem vagyok jó a platformer játékokban, de ami az utolsó pályán ért, na, ott sok káromkodás elhangzott, mert egyszerűen azt éreztem, az irányított főhősöm nem azt vagy nem akkor csinálja azt, amikor én a kontrolleren keresztül megkérem. Persze ezeken túl is volt pár bosszantó játéktervezői döntés, amely ma már szerintem nem jelenne meg, de ezek inkább csak kényelmetlenséget okoztak (Ilyen pl. a tárgyhasználat módja). Összességében ezek nem rontottak az élményen, el lehet nézni ezeket egy ilyen régi játéknak. (Zárójelben azt is megjegyzem, hogy Nier:Automata után ez volt a második játék amelyben bosszantott, hogy van hova fejlődni még angolból, mert a poénok zöme így kevésbé jött át, de így is volt bőven lehetőségem nevetni.)


Végigjátszás befejezése: 2021. november 01.
Végigjátszás hossza: 23 óra 15 perc
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Star Wars Jedi: Fallen Order

A Star Wars újra berobbant a mozikban és a tévé képernyőjén is. Az, hogy ez a robbanás milyen lett… (Nem, nem, nem. Az SW9, nem, és beleállok, de az SW8 nekem igen.) Ennek ellenére sajnos játékok terén nem lettünk elkényeztetve. Aztán jött Fallen Order, és mint élve a közhelyes mondással a sivatagról, meg az utazóról és a vízről, no meg persze az ebben a hármasban fennálló kapcsolatrendszerről, nos, nagyon örült mindenki neki, és ebben a szomjazó helyzetben talán pozitívabban is fogadta mindenki, mint amit érdemelne. Na, jó. Ez tényleg egy jó játék. Ismétlem, jó. A jó pedig ugye az általunk megszokott ötös skálákon egyel a vége előtt van. És miért csak, jó? Hámozzuk le róla a messzi messzi galaxis körítést, és mit fogunk találni, egy jól működő TPS-t, viszonylag nyílt világgal, egyszerű fejlődési rendszerrel és egy olyan harcrendszerrel, amellyel nekem nem nagyon sikerült megbarátkoznom. Ez utóbbinál pedig nem az a baj, hogy nem egy vadul kattintgatós rendszerrel van dolgunk, hanem egy
Megjegyzés küldése
További információk

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon
Megjegyzés küldése
További információk

The Last Ninja

Néha nagyon durva szembesülni a múlttal. Mármint a múlt szép emlékeivel. Mert mire vetemedtem? Kedvem támadt nosztalgiázni. Na, de nem úgy pár tíz évet, hanem rögtön sokat. Így került a gépre egy C64 emulátor, és mi az, ami ilyenkor gyorsan kipróbálásra kerül? Hát persze, hogy az utolsó nindzsa. Ez volt az egyik olyan játék, amelyet éveken keresztül tartó kazettás létem alatt csak néztem másoknál, milyen jó is lenne. Sajnos kazettás verzióban nem adatott meg, hogy egy jól működő változat a mágnesszalagjaimra kerüljön. Aztán, amikor végül lett szép nagy floppy lejátszóm, hát be is szereztem, de előbb valahogy a második részt találtam meg, és csak később az elsőt. Így részletes emlékeim ezzel kapcsolatosan nem nagyon maradtak, leginkább annyi, hogy valami vagány dolog volt a jó öreg Commodore gépen. Be kell vallanom, jobb lett volna nem piszkálni az emlékeket ezen első verzió kapcsán… Lehet én öregedtem meg, vagy a játékipar változott, de ez a játék mai szemmel nagyon sok kérdést, de leg
Megjegyzés küldése
További információk