Az öregember kap egy levelet. Elolvassa, fejet hajt, majd fogja a botját, a csomagját, bezárja a háza ajtaját, és elindul. A játék pedig elkezdődik. Mi pedig egy gyönyörűen festett vásznon elkezdünk bandukolni. A táj alakítható, felemelhető és átrendezhető, hogy a rétegek átjárhatók legyenek. Az öreg pedig csak megy előre, néha megpihenve egy-egy helyen. Ilyenkor visszaemlékezik a múltra, és az út végére egy élet útja, hibákkal, örömökkel, jó és rossz döntésekkel fog kibontakozni előttünk. Egyszerű játék ez, szerethető képekkel, azonban - sajnos - elcsépelt sztorival. A bemutatott élet, bármennyire is szépen festett, de sablonos. A probléma pedig pont ez, hogy nem fog annyira érdekelni egy idő után az öreg és családja sorsa, mert ezerszer látott sztori ez. Az egyetlen dolog tehát ami motivál, az maga a grafika, ami viszont tényleg stílusos és szép. A feladványok nem nehezek, nem is baj, nem azt szolgálják, hogy elakadjunk, csak azt, hogy interaktívvá tegyék a mesét. A ...