Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2023

The Elder Scrolls V: Skyrim

Ez a blogbejegyzés igazából egy óriási kérdés, egy nagy kérdőjel. Kérdőjel azzal kapcsolatosan, hogy miként bámultam értetlen fejet vágva magam elé, amikor majd három és fél hónap elteltével végül új játékot indítottam, és magam mögött hagytam Égkoszorú világát. Hogyan tölthettem el az egész nyarat egy olyan játékkal, amelyet végül nem helyeztem bele a százasok listájába, sőt egyszerűen azok közé soroltam, hogy köszönöm, jó volt, de semmi kiemelkedő. Feloldható-e ez az ellentét? Miért ültem ennyi időt a kontrollert szorongatva a fagyos hegyek között sárkányokat hajkurászva, ha valójában nem lett ott a végén a hűmeghá' élmény? (Ugye-ugye, hogy előkerültek azok a kérdőjelek…) Pedig a játék tartogatott nem egy ejha pillanatot. Kár, hogy ezek szinte minden esetben a környezetnek szóltak. Hiszen lehet, hogy mára már megkopott a grafika, de még így is, nem egy helyszínen forgatjuk majd a virtuális fejünket, hogy befogadjuk azt a természeti csodát, amit a pályatervezők retinánknak szántak

Doom

Hú bazd meg! Minden alkalommal ezt éreztük annak idején amikor elindítottuk a Doom warez verzióját a személyi számítógépünkön (PC-n). Bazd meg érzés volt, mert olyant láttunk amit azelőtt soha. Jó, a Wolfenstein 3D már megvolt, és végig is vittük, de ez valami más volt. Még pörgősebb, még dögösebb, és persze, hogy az IDDQD-t fejből tudta mindenki. Hogy milyen érzés volt ugyanez a játék így most túl a negyvenen felnőtt fejjel? Hát nem volt hú bazd meg, de azért ha nem akartam túltolni az egyszerre fogyasztás mennyiségét, akkor még mindig nagyon jó és kellemes élmény. Azért valljuk be, megöregedett a játék. Nincs függőleges fejmozgás többek között, ami mondjuk biztos furcsa annak, aki még nem játszott vele, de engem azért nem zavart annyira. Viszont a felújított verzió egészen jól kezelhető volt egérrel. Annak idején úgy emlékszem képtelen voltam ezt egérrel játszani, pont a fel-le irány hiánya miatt. Most ez nem zavart. (Zárójelben jegyzem meg, szerintem ebben az újabb kiadásban volt cé