Néha játszom

A terv megvalósult, végigvittem a Crysis trilógiát. Megmondom őszintén a harmadik részbe már picit megfáradtan vágtam bele. Nem azért, mert az előzőek annyira rosszak lettek volna, inkább azért, mert bár más volt a két előzmény, mégis játékélményt hasonlót adott, és már vágytam valami másra.  Hát, a harmadik lezáró résszel sem kaptam meg ezt a mást.  Illetve de, mégpedig az íjat, ami az emberekkel szemben nagyon jó újítás volt. Változtatott a játékmeneten, és végre értelmet nyert a lopakodás, hiszen az íjat használva nem leszünk láthatatlanból újra láthatatók. A lopakodás nem csak ezen a téren javult. Itt már működik a hátulról lecsapás művészete is, kezelhető a rendszer.  Aztán mindez eltűnik, amikor az idegenek magukhoz térnek, megjelennek. Ellenük marad a hatékony lőszerfogyasztás. Persze a játék alapvető mechanizmusa továbbra sem változott. Rejtőzködünk, és páncélt nyomunk magunkra.  És itt is csőben haladunk. Ami jó, mert sztoriközpontúbb a téma. Azonban itt már nem egy pálya kiny

Én szeretem a cső FPS-eket. Ott van például a Metro széria első két része, ahol a csőben haladás annyira hangulatosra sikerült, hogy minden percét élveztem. A Crysis második része is áttér inkább a cső alapú történetvezetésre: kidobja a pályánkénti szabadságot, a szabadon bejárható területet. Valljuk be, ez nem olyan nagy baj, hiszen az első részben sem tudtak annyi mindent kezdeni ezzel helyzettel a készítők (sokan még ma sem tudnak). Itt nem is engedik el kezünk. Bár az egyes területek elég tágak ahhoz, hogy szabadabban mozogjunk, de igazán a szabadság csak illúzió.   Amit viszont ügyesen változtattak, az a helyszín, amely immár New York, hatalmas felhőkarcolókkal, melyeket persze lehet felrobbantgatni. Számos helyszínre eljutunk a városon belül, és ez lehetővé teszi, hogy a környezet kellően változatos legyen.   Amin viszont nem változtattak az a ruha, hiszen itt is két opció között kapcsolhatunk, a láthatatlanná válás és a páncél között.   Viszont nagyobb hangsúlyt kapnak az idegen

A Crysis egy olyan játék, amelynek nevét mindenki hallotta, aki egy picit is játékosnak (vagy ahogyan mostanában menőbben mondják gémernek hívja magát). Hallani hallotta, de nem biztos, hogy játszott vele, hiszen azt is mindenki hallotta, hogy ez a játék alapvető játékként történő funkcionálása mellett leginkább egy gépizzasztó teljesítménymérő funkcióval is bírt: Ha nem akadt a gépeden, akkor durva sokat költöttél rá.   Nem véletlen, hogy eredeti megjelenésekor nem is játszottam vele. Viszont most, mielőtt megjelent a felgrafikázott változat, ideje volt kipróbálni mit tud az eredeti. Persze, nem az eredetit, hiszen az Xbox konzolra megjelent visszafelé kompatibilis változat már nem a 2-es hanem a 3-as Cryengine-t használja. A kérdés tehát az, a legendás név mit ér manapság, 2020-ban.   Elmondom előre. Nem többet, mint egy átlagos lövölde.   Hiszen manapság már nem nagy dolog a nyílt világ. Érthető, hogy itt még nem egy nagy összefüggő terep áll rendelkezésre, hanem pályánként kapunk e