Néha játszom

Vannak játékok, amelyeket nehezen tud elfelejteni az ember. Már ha szeretné egyáltalán elereszteni, elengedni. Egyáltalán nem gondoltam, hogy amikor félve belevágtam a NieR: Automata játékba az egy életre szóló élményként fog rögzülni memóriámban. Pedig így volt, és így lett. Így volt, mert féltem tőle. Féltem, hiszen olyan játékról van szó, melyet nagyon leegyszerűsítve japán játék kategóriába sorolnánk. Már pedig ha valami japán, akkor az európai szemmel bizony kockázatos. Kockázat lehet a figurákban, a látványvilágban, a történetben és még ki tudja mennyi mindenben,  hiszen azt gondolnánk, itt bizony fura dolgokkal fogunk találkozni. Nos, ha a japán egyenlő fura dolgok végtelenül leegyszerűsített képletet (sztereotípiát) veszem alapul, akkor rá kell jöjjek, én szeretem a fura dolgokat. Ezt a játék ugyanis nagyon beszippantott. Beszippantott az egyszerű, de stílusos grafikájával, az egyszerű, de élvezetes harcrendszerével, és a csodálatos zenéjével, meg az egyáltalán nem egyszerű tör

Most írjam le, hogy imádom a LEGO játékokat? Annyiszor leírtam már. Ennek ellenére ez így van, és mivel kisfiam is teljesen odalett értük, hát ismét teritékre került az amúgy állandóan ugyanarra a sémára épülő játék. Az apropót most egy roppant egyszerű indok adta. Gyermekeim teljesen rákattantak a Lego Ninjago sorozatra. Ezt nézik ha tévéznek, az asztalon pedig a szériára legokockáit rakosgatják össze, és persze egy apuka ilyenkor bizony beszerzi a digitális játékváltozatot is, ami egyébként a mozifilmre épül, nem pedig a streaming szolgáltatóknál is elérhető sorozatra (bár rejtett elemeket bőven vesz át ez utóbbiból is). Ha kérdeznénk: Te, miben más ez, mint a többi Traveller’s Tales által összerakott LEGO játék amivel eddig játszottál? Nos, a válasz röviden összefoglalható annyiban, hogy ez az első, amelyet 100%-ra kipörgettem. A legtöbb LEGO játék esetén abban az esetben, ha a pályákat végigjátszottam sztori módban, a továbbiakban már nem szokott érdekelni. Valahogy nem hozott lázb

Ha felülünk a nosztalgiavonatra könnyen elképzelhető, hogy a Red Alert széria, különösen a második rész, igazán kellemesen bizsergető érzéseket fog kiváltani belüllünk. Hasonlóan voltam én is ezzel. Felrémlettek azok a régi szép PC-s idők, amikor az RTS-ek piacán a Westwood játéka egyike volt a kötelezően letorrentezendő (jó tudom… tudom… de akkor még más idők jártak… azóta jófiú lettem!) játékoknak. Mostanra megnőttem, a PC igazán inkább már munkaeszköz, a játéknak ott az Xbox.  De álljunk csak! Hiszen a visszafelé kompatibilitás jóvoltából játszhatunk az Egyes Boxon is az eredetileg 360-ra kiadott harmadik Red Alertel.  A kérdés persze azonnal felmerül: Egér nélkül?  Bátran válaszoltunk erre a kérdésre egy nanát, mert úgye a Halo Wars megoldotta ezt a problémát, és egy egészen kellemes RTS volt, szívesen játszottunk vele a konzolon. Azt kell mondjam, alapvetően ezen a téren a RA3 sem vall szégyent, egyedül azokon a pályákon fogunk káromkodni emiatt, amelyeken a sebes kezelés a pálya