Néha játszom

Igen, imádtam a Yakuza első két feltuningolt változatát. Kétség sem férhetett hozzá, hogy meg kell ismernem Kazuma Kiryu következő kalandját is. Sajnos a fejlesztők itt már nem végeztek gyökeres felújítást, csak kicsit leporolták a régi játékot, és bár ez elsőre furán hat, hiszen látványvilágban, mechanikákban visszalépést tapasztalunk, de sajnos a történetvezetés is leül, így semmiképpen nem tudja a játék a korábbi epizódok játékélményét nyújtani.  Most, hogy így le is lőttem a konklúziót, piszkáljuk meg egy picit közelebbről milyen egy nyugdíjas jakuza élete. Gondolhatnánk, hogy unalmas, hiszen a tengerparton mi dolga lenne kedvenc érzőszívű gengszterünknek, de az általa vezetett árvaház gyermekeinek lélekápolása különösen nehéz feladatnak minősül. És nem csak neki, hanem nekünk is. Ugyanis ez a szakasz túlságosan hosszú, túl sok időt kér a történetből, pedig lesz itt fordulat bőven a későbbiekben, és az érzelmi töltetett is túltolják de rendesen. Ugyanakkor a végső főellenfél szerin

Követ rá! Nem érti a Golden Axe lényegét! Megyek balról jobbra, lecsapok mindenkit aki szembe jön, és… és? És sose tudtam eljutni a végére.  Nem is tudom miért jutott ez az eszembe, de itt van nekünk ez a rajzifilmes békás játék, amelynek előzményeivel sose találkoztam, és biztos jó lesz akkora, amikor gyerkőcök apa játékát nézik.  Hát…  Jónak végül is jó, ha az ember nem akar káromkodni. Márpedig fog. Mert ha nem vesszük igénybe a játék által nyújtott segítéségeket amikor nagyon nem sikerül továbbjutni valahol, akkor bizony fogunk szép cifra dolgokat mondani. A játék ugyanis egy idő után nehéz. Nagyon is nehéz, és nem vagyok annyira biztos benne, hogy mindig igazságos. Igaz, ha van türelmünk kitanulni a pályákat, akkor megoldható, de talán ekkor sem egy 40 feletti reflexeihez lett igazítva. Kifejezetten voltak részek, melyeket nem tudom hogyan kellett volna megoldani, és megváltást jelentett az ideiglenes örökenergia.  Pedig a játékmódok menők. Nagyon jó, hogy nem csak megyünk és ütün