Néha játszom

Amikor leültem a harmadik rész elé már úgy voltam a BioShock szériával, hogy oké, köszi, végül is jók voltak ezek, de nem igazán értettem miért is van egekig magasztalva a trilógia. Volt egy első rész, amely tele volt ötlettel, tele volt hangulattal, de a mechanikák nehezen működtek, amelyet kijavított a második rész, és végre jól játszható lett, viszont abba meg bele lehetett unni, de rendesen. És akkor elindult a harmadik rész, és akkor a világos, csodás élettel teli égi várossal villámgyorsan érezzük, hogy a hangulat ismét a helyén van, a történet megint jó lesz, aztán az első összecsapás során már azt is látni fogjuk, hogy a játékmenettel sem lesz itt gond. Jelentem, a BioShock megérkezett, beérett, és igen, az Infinite engem is levett a lábamról. A harmadik részben ismét változatos pályákat kapunk. A pályavezetés izgalmas, érdekes. A körítés látványos, olyannyira, hogy szerintem még ma is megállja a helyét, tátott szájjal csodálkozunk rá a tájra, a megcsillanó napfényre a felhők f

Az előző részt úgy zártuk, hogy gondosan készítették. Közhelyesen szólva: Volt lelke a játéknak. Na pont ez a lélek hiányzik a második részből. Az előző rész után tíz évvel járunk. A víz alatti világot már ismerjük, mivel lehetne hát feldobni a dolgokat? Naná, hogy azzal, az első rész ikonikus nagy apucijainak egyikének bőrébe bújhatunk. Az ötlet jó, köszönjük, a megvalósítás azonban középszerű. Lényegében állomásról állomásra haladunk. Minden állomáson van valami feladat amit meg kell csinálni, majd jöhet a következő állomás. Ha pedig a készítők kifogytak a feladat ötletekből, akkor megteszik főfeladatnak azt, ami a korábbi pályákon mellékfeladat volt. (Igen, a kislányok feloldozására vagy feláldozására gondolok). A pályák sajnos nagyon ötlettelenek, fantáziátlanok. Unalmasak. Egyáltalán nem annyira kidolgozottak, mint az előző részben. Sem küllemben, sem a vonalvezetésben. Cserébe viszont minden ami az előző részben nem működött, az most működik. Sokkal jobb lett a célzási rendszer.

Tudom, tudom. A BioShock-ra azt kell mondani, hogy egy nagyszerű játék. De szerintem sajnos 2022-ben már nem annyira. A nem annyira oka pedig nagyon egyszerű. Mindaz, amiben a játék újított annak idején, már nem annyira új. Mellette pedig nagyon más már nem maradt, ami kiemelné a többi FPS-ből. Persze, most majd mindenki azt fogja mondani, hogy de hát Rapture világa briliáns, hogy lenyűgöző, hogy… szóval itt még hosszan ecseteli majd mindenki, milyen, és még igazat is fogok adni nekik, mert tényleg elképesztő az a környezet, amibe belehelyeznek a készítők minket, és tényleg nagyon egyedi az egész játék atmoszférája. De vajon mindez elegendő-e ahhoz, hogy az élmény szót csupa nagybetűvel írjuk a játékkal egyenlőségjellel összekötve. Nálam sajnos nem volt elég. Nem volt elég, ugyanis magával a játékmenettel voltak gondjaim. Nehézkes és nyögvenyelős volt. Nem árulok el nagy titkot, ha már most megjegyzem, hogy ezen a téren a későbbi epizódok nagyon sokat fejlődtek. Vegyük rögtön az elején