Ugrás a fő tartalomra

Doom

Hú bazd meg! Minden alkalommal ezt éreztük annak idején amikor elindítottuk a Doom warez verzióját a személyi számítógépünkön (PC-n). Bazd meg érzés volt, mert olyant láttunk amit azelőtt soha. Jó, a Wolfenstein 3D már megvolt, és végig is vittük, de ez valami más volt. Még pörgősebb, még dögösebb, és persze, hogy az IDDQD-t fejből tudta mindenki.

Hogy milyen érzés volt ugyanez a játék így most túl a negyvenen felnőtt fejjel? Hát nem volt hú bazd meg, de azért ha nem akartam túltolni az egyszerre fogyasztás mennyiségét, akkor még mindig nagyon jó és kellemes élmény.

Azért valljuk be, megöregedett a játék. Nincs függőleges fejmozgás többek között, ami mondjuk biztos furcsa annak, aki még nem játszott vele, de engem azért nem zavart annyira. Viszont a felújított verzió egészen jól kezelhető volt egérrel. Annak idején úgy emlékszem képtelen voltam ezt egérrel játszani, pont a fel-le irány hiánya miatt. Most ez nem zavart. (Zárójelben jegyzem meg, szerintem ebben az újabb kiadásban volt célzásrásegítés, nem tudom az eredetiben ez mennyire volt meg.)

A játék persze még mindig pörög. Nagyon is. És ez jó. Kár, hogy a pályák színvonala nem egységes. Nagyon látszik, hogy minden pályát más-más személy tervezett, és nem adnak ezáltal egységes szerkezetet, tematikát. Az egyik még valamennyire reális, mondjuk úgy, hogy a kor eszközeivel megpróbáltak felépíteni egy űrbázist, ami logikusan bejárható, követhető, még azt is mondhatjuk egyik teremre, hogy irányító szoba, a másikra, hogy raktár. Majd jön a következő, ahol ilyen fajta tervezés nincs. Olyan fajta viszont van, hogy miként szivassuk a játékost, és ha lehet még azt sem logikusan. Igazi próbáld, majd tanulj a hibádból (try&error), nehogy előre ki tudjuk találni mi lesz a sarkon. És ez szerintem annak idején működött, mára azonban már nem megengedett. Egyszerűen csak zavaró.

Nem tudom megítélni, hogy az élményfaktorba mennyire számított bele a nosztalgia, de az biztos, hogy igen. Mert a játék számos pillanatát még mindig nagyon élveztem, igaz, szerintem nem szabad nagy adagban fogyasztani, és túl kell lépni a 90-es évek játértervezési megoldásain.



Végigjátszás befejezése: 2022. május 2.
Végigjátszás hossza: 8 óra 59 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk. Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az...

Giana Sisters: Twisted Dreams

Hallgatva az IDDQD -s srácokat, mindig jókat mosolygom, ahogyan Grath nem érti mit imádot Stöki a The Great Giana Sisters játékban. Nos, be kell valljam, hogy az említett játék nekem is egyike a maradandó C64-hez köthető élményeknek. Emlékszem, órákat töltöttem a nagyhajú leányzóval. Ugráltam, kockákat fejeltem, és valahol azt éreztem, ez valami olyasmi, mint amiket a filmeken láttam, csak ott egy pirosruhás nagybajszú csávó csinálta ugyanezt. Aztán a Games with Gold keretében egyszer beesett a - hívhatjuk úgy (?)- felújított verzió, ami persze igazán csak névben volt az, hiszen a korábbi játékmenet bőven átesett változtatásokon. A játékmenet nagyon egyszerű. Megyünk, ugrálunk mind minden platform játékban, közben elkerüljük a ránk törő mindenféle lényeket, vagy rájuk ugrunk, és kipukkasztjuk őket. Leszenek persze csapdák is szép számmal. Meg mindenféle gyémántok, amelyeket be lehet gyűjteni.  Az ugrálás élvezetes, hangulatos, és elsőre a játék megjelenése is tetszetős.  Az ig...

Resident Evil 7: Biohazard

Fura viszonyom van a Resident Evil játékokkal. Az első három kimaradt, a negyedik résznél kapcsolódtam be, mellékszálakkal egyelőre nem foglalkoztam, és az ötödik rész tetszett eddig a legjobban. Igen, nem a negyedik (mert annak kastélyos, középső szakaszát nem nagyon tudtam hova tenni). Ideje volt, hogy a megújult hetest is kipróbáljuk, hiszen belső nézetet kapunk, új szereplőket, és valami egészen mást. Illetve mégsem lesz egészen más, hiszen itt is lesznek fura fejtörők (te is hatalmas bronzmedalionokkal zárod az otthonod, nem igaz?). De ezek az valóságot nélkülöző fejtörök már-már védjegyek, nem zavaróak egyáltalán. Mit kezdtek viszont a fejlesztők a belső nézettel? Egészen sokat. Meg kell hagyni, sokkal zsigeribbé, átélhetőbbé vált ezáltal a rettegés. A játék elején kifejezetten félelmetes volt, ahogyan belülről lett átélhető a kiszolgáltatottságunk. Ez külső nézetben nem működött volna ennyire. Az egyetlen probléma, hogy az irányítás bizony még mindig nem megy flottul. Nem tudom,...