A Crysis egy olyan játék, amelynek nevét mindenki hallotta, aki egy picit is játékosnak (vagy ahogyan mostanában menőbben mondják gémernek hívja magát). Hallani hallotta, de nem biztos, hogy játszott vele, hiszen azt is mindenki hallotta, hogy ez a játék alapvető játékként történő funkcionálása mellett leginkább egy gépizzasztó teljesítménymérő funkcióval is bírt: Ha nem akadt a gépeden, akkor durva sokat költöttél rá.
Nem véletlen, hogy eredeti megjelenésekor nem is játszottam vele. Viszont most, mielőtt megjelent a felgrafikázott változat, ideje volt kipróbálni mit tud az eredeti. Persze, nem az eredetit, hiszen az Xbox konzolra megjelent visszafelé kompatibilis változat már nem a 2-es hanem a 3-as Cryengine-t használja. A kérdés tehát az, a legendás név mit ér manapság, 2020-ban.
Elmondom előre. Nem többet, mint egy átlagos lövölde.
Hiszen manapság már nem nagy dolog a nyílt világ. Érthető, hogy itt még nem egy nagy összefüggő terep áll rendelkezésre, hanem pályánként kapunk egy – szerintem azért elég nagy – szabadon bejárható terepet. Abban sincs semmi különleges, hogy vannak speckó képességeink, melyeket itt egy különleges ruha adja. Ezen két képesség a láthatatlanná válás és a szuperpáncél. Jó ott a futás is, ami elég bosszantó, hogy speckó képesség, mert meríti a ruha energiáját, a szabadon bejárható területen pedig így elég lassan haladunk, hiszen nem akarunk futni.
Szóval mai szemmel semmi izgi nincs már ezekben. De érhető, hogy annak idején a szabadság érzet egészen ütős lehetett. Az igazság persze az, még most is kellemes élményt ad. A játék elején azonban inkább zavaró. Miért is? Vegyünk egy példát: Vannak járőröző katonák a terepen. Viszont miért álljak le velük harcolni, előnyöm nem származik belőle. A lőszer csak fogy. Inkább eltűnök. De az energiája a ruhának fogy, hát bebújok egy fa mögé. Viszont az ellenség sasszemű, tehát indulhat a lőszerfogyasztás. Ez viszont egy idő után uncsi.
Pedig lehetne jól lopakodni, de a hátulról lecsapás nyögvenyelős, a hangtompító nem sokat ér. Ami viszont segít, hogy az ellenfeleink nem túl okosak. Viszont tudnak kellemetlen tömegben hirtelen megjelenni a semmiből, ami a precíz látásuknak köszönhetően különösen bosszantó. Ezek a problémák amúgy az első három pályán lesznek kellemetlenek, ahol titokban kell eljutnunk a célig. Ha történetvezetés ugyanezen a sinen maradt volna, akkor bizony könnyen unalomba fulladt volna a nagy szabadság. Hiszen még a mellékküldetések sem tesznek hozzá a dologhoz, ha megcsináljuk jó, némi kis extra talán járt értük (új fegyver, lőszer), de igazából csak arra jók, hogy nyújtsák az időt.
Viszont a játék harmadától megindul a sziget elfoglalása, elkezdődik az ostrom, és ez annyira megváltoztatja a játék hangulatát, hogy azon kaptam magam, gyerekek, én ezt élvezem. Megyünk tankkal és zúzunk, közben a hegy omlik össze és valami készül. A kétharmadnál pedig ott az űrhajó. Nagyon más, és nem is élvezetes, de ami utána jön a fagyott tájjal és idegen zúzással az mindenképpen megér egy menetet. A lendület pedig nem is áll meg, vigyorgunk ezerrel, aztán... aztán jön az utolsó pálya, amelyen egy akkora bug rontja el az összképet, amitől szó szerint befejezhetetlen a játék. (Ha nem haladok át elég gyorsan egy szobán, akkor elindul egy script, ami lejátszik egy olyan jelenetet, aminek később kellene megtörténnie, így viszont nincs esély megszerezni a fegyvert, amit a végső küzdelemben használni kell)
Szóval hangulatilag elég hullámzó. De mi a helyzet a sokat dícsért grafikával. Nos, azzal is vannak problémák. Nem tudni az eredeti milyen volt, de én sokszor szenvedtem attól, hogy a távolban vibrál, remeg valami. Akkor az egy járőröző katona, vagy egy fa? Naná, hogy utóbbi. Ráadásul a dzsungel (tudom, innen nőtte ki magát a Far Cry sorozat más fejlesztővel) tök uncsi mára már.
Na, ugye, hogy napjainkra ez már csak egy alapjaiban szórakoztató FPS, de igazából csak egy átlagos játék, átlagos történettel, néhol hangulatos zúzással, amit egyszer érdemes végigjátszani.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése