Ugrás a fő tartalomra

Crysis 2

Én szeretem a cső FPS-eket. Ott van például a Metro széria első két része, ahol a csőben haladás annyira hangulatosra sikerült, hogy minden percét élveztem. A Crysis második része is áttér inkább a cső alapú történetvezetésre: kidobja a pályánkénti szabadságot, a szabadon bejárható területet. Valljuk be, ez nem olyan nagy baj, hiszen az első részben sem tudtak annyi mindent kezdeni ezzel helyzettel a készítők (sokan még ma sem tudnak). Itt nem is engedik el kezünk. Bár az egyes területek elég tágak ahhoz, hogy szabadabban mozogjunk, de igazán a szabadság csak illúzió.  

Amit viszont ügyesen változtattak, az a helyszín, amely immár New York, hatalmas felhőkarcolókkal, melyeket persze lehet felrobbantgatni. Számos helyszínre eljutunk a városon belül, és ez lehetővé teszi, hogy a környezet kellően változatos legyen.  

Amin viszont nem változtattak az a ruha, hiszen itt is két opció között kapcsolhatunk, a láthatatlanná válás és a páncél között.  

Viszont nagyobb hangsúlyt kapnak az idegenek, akik valahogy mások lettek. Immár nincs fagyasztás, van helyette speckó spóra, ami megbetegít. (Minket is csak a nanoruha tart életben) 

Egy Cryis esetén ki kell térni a grafikára is, ami szerintem teljességgel rendben van. Itt nincsenek olyan technikai problémák, mint az előző részben. A város pedig gyönyörű. 

Ilyenkor szokott jönni a de rész, vágjunk is bele.  

Valahogy mégsem nyújt nagyobb élvezetett, mint a korábbi epizód. Mégpedig szerintem azért, mert a lövöldözgetés monoton. Ugyanazt csináljuk, immár másodszor. Rejtőzve támadunk, aztán újra elbújunk egy konténer mögött, amíg feltöltődünk, majd ismét láthatatlanként körözgetünk. Ráadásul a nagy hiba itt is megjelenik: az ellenfél buta, de sokan vannak és sasszeműek. Ja, és egy rövid szakaszt leszámítva járművet sem fogunk vezetni.  

Szóval nem baj, hogy cső FPS lett a Crysis. A gond az, hogy a fejlesztők ebben is csak átlagosat tudtak alkotni. 


Végigjátszás befejezése: 2020. szeptember 02.
Végigjátszás hossza: 14 óra 10 perc
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Star Wars Jedi: Fallen Order

A Star Wars újra berobbant a mozikban és a tévé képernyőjén is. Az, hogy ez a robbanás milyen lett… (Nem, nem, nem. Az SW9, nem, és beleállok, de az SW8 nekem igen.) Ennek ellenére sajnos játékok terén nem lettünk elkényeztetve. Aztán jött Fallen Order, és mint élve a közhelyes mondással a sivatagról, meg az utazóról és a vízről, no meg persze az ebben a hármasban fennálló kapcsolatrendszerről, nos, nagyon örült mindenki neki, és ebben a szomjazó helyzetben talán pozitívabban is fogadta mindenki, mint amit érdemelne. Na, jó. Ez tényleg egy jó játék. Ismétlem, jó. A jó pedig ugye az általunk megszokott ötös skálákon egyel a vége előtt van. És miért csak, jó? Hámozzuk le róla a messzi messzi galaxis körítést, és mit fogunk találni, egy jól működő TPS-t, viszonylag nyílt világgal, egyszerű fejlődési rendszerrel és egy olyan harcrendszerrel, amellyel nekem nem nagyon sikerült megbarátkoznom. Ez utóbbinál pedig nem az a baj, hogy nem egy vadul kattintgatós rendszerrel van dolgunk, hanem egy
Megjegyzés küldése
További információk

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon
Megjegyzés küldése
További információk

The Last Ninja

Néha nagyon durva szembesülni a múlttal. Mármint a múlt szép emlékeivel. Mert mire vetemedtem? Kedvem támadt nosztalgiázni. Na, de nem úgy pár tíz évet, hanem rögtön sokat. Így került a gépre egy C64 emulátor, és mi az, ami ilyenkor gyorsan kipróbálásra kerül? Hát persze, hogy az utolsó nindzsa. Ez volt az egyik olyan játék, amelyet éveken keresztül tartó kazettás létem alatt csak néztem másoknál, milyen jó is lenne. Sajnos kazettás verzióban nem adatott meg, hogy egy jól működő változat a mágnesszalagjaimra kerüljön. Aztán, amikor végül lett szép nagy floppy lejátszóm, hát be is szereztem, de előbb valahogy a második részt találtam meg, és csak később az elsőt. Így részletes emlékeim ezzel kapcsolatosan nem nagyon maradtak, leginkább annyi, hogy valami vagány dolog volt a jó öreg Commodore gépen. Be kell vallanom, jobb lett volna nem piszkálni az emlékeket ezen első verzió kapcsán… Lehet én öregedtem meg, vagy a játékipar változott, de ez a játék mai szemmel nagyon sok kérdést, de leg
Megjegyzés küldése
További információk