Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk.

Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az is, mi az, ami játszható 6 és 7 évesek szeme előtt. Kijelenthetem, a Spyro pont ilyen játék. Kivéve, amikor apa káromkodik a sokadszor elszúrt ugrás után, mert ez a játék nehézség terén bizony nem is olyan babás játék…

De maradjunk egy picit még a külsőségeknél. Nem tudom milyen volt az eredeti (illetve Youtube videókon azért megnézhető), de a felújított változat szerintem meseszép. Annyira bájos, stílusos, hogy egyszerűen nem lehet nem szeretni ezt a megjelenést.

Számomra az irányítás is könnyen szokható volt, bár a pályatervezés egyes esetekben nagyon meg tudta nehezíteni a dolgunkat. Erre különösen rájátszott az egyes pályák tervezése is, amely ilyen tekintetben bizony érdekes módon működött a trilógia egyes epizódjaiban. Az első részben kifejezetten azt éreztem, hogy szándékosan teszik próbára a türelmemet. Ennek legjobb példája a végső összecsapás, ahol úgy kell egy három szekvenciából álló eseményszálat végrehajtani, hogy közben bizony nincs nagyon lehetőség a hibázásra, és ha nem sikerült kezdhetjük elölről az egészet. De meg kell hagyni, az időre repkedős, közben különböző elemeket begyűjtős, szétrombolós pályák sem lettek a szívem csücskei. Na, ott valahogy még az irányítás is zavart. Ezzel szemben a második rész sokkal gördülékenyebb volt, hogy aztán a harmadikra megint visszalépjenek az első rész irányába.

Ez a visszalépés amúgy az egész trilógiára jellemző volt. Az első részt pont arra jó, hogy berántson, hogy aztán a második rész tovább lépjen, és a harmadik esetében azt érezhessük, hogy de hát ugyanezt csináltam az elsőben is. Jó, oké, itt már behoznak új karaktereket, amelyek új mechanikákat rejtenek, de ez már nem biztos, hogy elég mindenkinek (nekem nem) az érdeklődés fenntartására. Na, de mi is történt a második részre. Egyrészt a kissárkányunk megtanult úszni, ami nagyon üdvözítő az első rész jaj vizes lett a lábam, ebbe belehalok hozzáállásához képest. Másrészt kinyíltak a pályák, a történet vezetés nem annyira lineáris, több elágazást is megenged. De a legfőbb, hogy kevesebb olyan elemet éreztem benne, ahol a pályadizájn arra lett kihegyezve, hogy túljárjon a játékos eszén, vagy csak tűpontos platformfeladat-sorozatok elvégzése után tudunk sikeresek lenni. A harmadik rész igazi újítása, hogy immár nem csak Spyro-t irányíthatjuk, hanem lesz ugráló kenguru, hatalmas jeti, kissé túl pörgő majom, és a kedvencem a vadászpilóta galamb. Ezek a karakterek tényleg tudnak új színt vinni a játékba, de az az igazság, hogy Spyro által végigjátszható pályák (azaz a főtörténet) ezekhez képest sokkal unalmasabbak, különösen, hogy sok mindent újrahasznosítottak az első részből.

Összességében elmondhatjuk, hogy remekül kinéző, tényleg nagyon bájos játékkal van dolgunk, amely a felnőttek számára is kiváló szórakozás, különösen, hogy egyes szakaszok bizony embert próbálók tudnak lenni.

Végigjátszás befejezése: 2021. március 27.

Végigjátszás hossza: 46 óra 05 perc