Ugrás a fő tartalomra

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani.

Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizony, bizony itt nem gyerekek lelkisirálmaival kell foglalkoznunk, hanem komoly és érdekes témákat feszegetnek, úgymint a tudunk-e élni a kapott pénzügyi segítséggel vagy sem, mit jelent az ígéret, és a család, vagy milyen társadalmi problémát jelentenek a bevándorlók, és az arra épülő asszonykereskedelem, vagy a hajléktalanok sorsa. Persze kapunk most is vicces és elborult történeteket is, és természetesen most sem lesz minden túl píszi, gondolok itt például a pingpongozás közben egyre jobban kibomló köntösre a hölgyeken melyre fókuszálva még az időt is belassíthatjuk, vagy arra, amikor a rendőrnő kivillanó alsóneműje a megoldás a gyerekrablóval szemben. Ennek ellensúlyozására ugyanakkor hőseink (igen, itt többen vannak) mind nagyon nemeslelkű lovagok, még akkor is, ha pillanatnyilag (tényleg csak pillanatnyilag) meg is botlanak.

Na és akkor térjünk is arra fenti zárójeles tartalomra, melyben azt emlegettük, hogy itt főhőseink többen vannak. A széria ugyan nem szakított a korábbi részek főhősével, és még azt sem mondanám, hogy pihenni küldte, mert lesz dolga bőven, inkább úgy fogalmaznék, hogy a negyedik epizódra a megfelelő magasságokba emelte Kiryu-t. A történet vezetés ugyanis 4 fő részre oszlik, és Kiryu a negyedik rész hőse, de ő már nem kezdő. Képességei között már nem egy előre kiosztásra került, úgy verekszik, mint senki más, igazán vele már tényleg sétagalopp a játék. A szerepe pedig roppant egyszerű, visszatér, hogy rendbe tegye a dolgokat, elvarja a szálakat, és mindent a helyére tegyen. Persze előtte még végig kell játszanunk 3 másik főtörténetet, amelyek mindegyik 4 epizódra bomlik, és mindegyikben 3 különböző karaktert kell irányítanunk, három különböző harci stílust kapunk, ráadásul 3 különböző, de markáns jellemet, akiknek mind megvan a maguk története, és a maguk szerepe is a fő történetszál gombolyításában. Mindegyik nagyon jó karakter és nagyon jól küldetésrendszerrel bírnak. Számomra egyedül a második karakter (Saejima) verekedő stílusa volt nyűg, hiszen bár rettenetes erővel bír a karakter, de annyira lassú, hogy a vele való bossharcok bizony elég nyögvenyelősek lettek.

És ennyi volt a fanyalgás. Na, jó írhatnék még arról, hogy a helyszín ismét Kamurocho, ráadásul csak Kamurocho. Mégsem teszem, mert bár a tér így szűkebb (azt a kis alagsort, mert pár tetőn megtehető lépést ne vegyük kiterjesztésnek), mégis felemelő érzés volt úgy játszani, hogy már ismerem a főbb helyszíneket, hiszen mindegyikhez van kötödésem, valamilyen élményem a korábbi részekből. (Persze nem tudom, hogy mennyire lesz elég erre a kötődésre alapozni a széria későbbi részeiben majd, de majd ha odaérek elmondom) Aztán itt is megvannak a láthatatlan falak, a nehézkesen kezelhető tárgylista, azaz azok a mechanikák, amelyek más játékoknál lehet idegesítenének, a világ és a történet azonban továbbra is elvarázsolt, így ezt elnézem neki. (Igen, még a telefonfülkés mentést is elnézem, amiről egyszer elfeledkeztem, így egy másfél órás játékot kellett ismét végigjátszanom másnap, pedig ez tényleg felhúzott 😊)

Röviden is tömören a negyedik résznél ott tartunk, hogy a négyből 3 résznek sikerült nálam a legjobb játékélményt adó játékok közé bekerülnie, és nem tudom, hogy erre melyik más sorozat lesz képes a jövőben. (Jelen bejegyzés írásakor még egyik sem, pedig több szériát is nagyon kedvelek)



Végigjátszás befejezése: 2023. február 26.
Végigjátszás hossza: 62 óra 28 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk. Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az...

Devil May Cry 5

Sírnak a démonok? Ki tudja... Mindenesetre elsőként a szériából kipróbáltam az ötödik felvonást, és röviden meg tömören, ej, dejót szabdalkoztunk.  A kaszabolás pedig élvezetes, de tény, számomra csak pont annyi ideig, amíg a sztoriszál engedi.  Pedig ebben a játékban több van, hiszen minden eredményünk újabb és újabb lehetőségeket nyit meg. Lehetőségben pedig nincs hiány. A három irányítható karakter három különböző harcmodort igényel, három különböző fejlesztési területtel, karaktereként eltérő fejlesztési utakkal.  Dante esetében talán már túl sokkal is, hiszen annyira későn kapjuk őt meg, és a legtöbb fejlesztési területtel ő bír, hogy azokkal igazán az első végig játszás során nem is fogunk tudni élni. Ennek ellenére számomra a legkedvesebb karakter V volt. Az általa megidézett démonállatokkal nagyon szerettem harcolni. Valahogy az egész játék kevésbé lett szórakoztató, miután a történet szerint „elveszítjük” őt.  A játék maga persze túlzó, ami jól is áll neki. ...