Ugrás a fő tartalomra

Vanquish végigjátszás

Túlzásba lehet vinni az akciózást? 

Nagybetűkkel írom: IGEN! 

A Vanquish tökéletes példája ennek az állításnak. 

Nehéz is róla sokat írni. Hősünk egy szuperruhás szuperkatona. Jönnek a csúnya oroszok az űrből. Odamegyünk a teljes amcsi hadsereggel, és ezt követően minden robban, durran, mi pedig szinte sose vesszük le ujjunkat a ravaszról. 

Alapvetően ez egy hátunk  mögött a kamera, és fedezékről fedezékre előre nyomulós játék, ahol a fegyvereink folyamatosan fejlődnek attól függően, hogy az elhulló ellenfelekből kieső cuccokat begyűjtjük vagy sem. Egy kicsit bonyolítja ezt a rendszert, hogy csak az a fegyver fejlődik, ami éppen nálunk van, de ez sem fog sok fejtörést okozni nekünk. Hiszen összesen körülbelül 6 féle fegyver van. Amiből végül max kettőt, esetleg hármat fogunk használni, hiszen azokat felfejlesztve, kimaxolva úgysem áll ellen nekünk senki. 

Na, de hol engedünk el vagy százezer töltényt egyetlen pálya alatt, merülhet fel a kérdés. Hát egy űrállomáson, ami már eleve behatárolja a lehetőségeket. Oké, alapvetően szépen kidolgozott, de nem ad elég lehetőséget arra, hogy a környezet változatos legyen. Így hamar beleununk a körítésbe is. Egyetlenegy helyen mutatja meg a játék, hogy akár bokrok, fák vagy bármiféle zöld is elhelyezhető a fémfalak közé, de sajnos ez sem tart túl sokáig. 

Ennek ellenére maga a harc azért a legtöbb esetben élvezetes. Ha nem akarunk túl sokat a játéktól még hangulatos is lehet, de nagyon fontos, hogy semmiképpen ne fogyasszuk szerintem nagyobb dózisban. Bár alapvetően nem kerül hetekbe amíg a játék végére érünk, de ha nem szeretnénk, hogy a monotonitás eluralkodjon rajtunk, inkább csak órás szeletekben célszerű vele játszani.




Végigjátszás befejezése: 2021. január 27.
Végigjátszás hossza: 8 óra 34 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk. Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az...

Giana Sisters: Twisted Dreams

Hallgatva az IDDQD -s srácokat, mindig jókat mosolygom, ahogyan Grath nem érti mit imádot Stöki a The Great Giana Sisters játékban. Nos, be kell valljam, hogy az említett játék nekem is egyike a maradandó C64-hez köthető élményeknek. Emlékszem, órákat töltöttem a nagyhajú leányzóval. Ugráltam, kockákat fejeltem, és valahol azt éreztem, ez valami olyasmi, mint amiket a filmeken láttam, csak ott egy pirosruhás nagybajszú csávó csinálta ugyanezt. Aztán a Games with Gold keretében egyszer beesett a - hívhatjuk úgy (?)- felújított verzió, ami persze igazán csak névben volt az, hiszen a korábbi játékmenet bőven átesett változtatásokon. A játékmenet nagyon egyszerű. Megyünk, ugrálunk mind minden platform játékban, közben elkerüljük a ránk törő mindenféle lényeket, vagy rájuk ugrunk, és kipukkasztjuk őket. Leszenek persze csapdák is szép számmal. Meg mindenféle gyémántok, amelyeket be lehet gyűjteni.  Az ugrálás élvezetes, hangulatos, és elsőre a játék megjelenése is tetszetős.  Az ig...

Deus Ex: Human Revolution

Szégyen, nem szégyen, de nem játszottam a korábbi Deus Ex játékokkal. Mármint úgy valójában. Ugyanis még a legelsőt próbáltam futtatni (akkor még) PC-n, de mivel minden grafikai beállítást levéve is szaggatott az akkori masinámon, ráadásul az akciósabb FPS-ekhez szokott fejemnek ez a lopakodós, RPG-esített valami elég idegen volt. Különösen, hogy számomra az RPG valahogy mindig a sárkányosabb vonal volt, és nem a fémesített cyberpunk.  Na, de ha már megvan Xbox-on akkor illene mégiscsak kipróbálni. Bele is vágtam, és az egész olyan nyögvenyelős volt. Valahogy másra számítottam… nem is tudom… talán egy egyszerű sztori orientált lopakodósabb lövöldére.  Aztán egyszer csak elkezdtem felvenni a fonalat. Egyre jobban vártam, hogy folytassam a játékot. Egyre inkább ráéreztem, hogy ez bizony egy komplexebb dolog lesz (na nem túl bonyolult, csak összetettebb a vártnál). És a játék kezdte megszerettetni magát velem, olyannyira, hogy végül egyszerűen imádtam.  Na, nem minden elemét...