Néha játszom

Amikor a középsuliban az irodalom órán számos régi művet feldolgoztunk, akkor bizony elképzelni sem tudtuk, hogy ezek a mai fejjel nehezen befogadható nyelvezetű költemények valójában mennyire fasza kis történeteket tartalmaznak, hiszen a közvetítő csatorna nehezen befogadható volt számunkra. Különösen, ha informatikai suliba jár az ember. Nos, az Isteni színjáték is egy ilyen mű volt, amit oké, megnéztük, láttuk a pokol egyes szintjeit, de igazán végig sem gondoltuk, mennyire elborult és horrorisztikus a Dante által megalkotott Pokol egyes szintjei. Persze nem kell azt gondolni, hogy hű, akkor most megjátékosították a középkor egyik legnagyobb költeményének első egyharmadát. Viszont kiváló alapul szolgál a sztori egy Xbox-os God of War klón hátteréül, ahogyan számos helyen hivatkoznak rá. Dante Pokla tényleg egy elborult világ, amely lehetőséged ad a kreatív fejlesztők számára, hogy tovább boruljanak, és talán itt is ez az egyik fő probléma. Számomra túlságosan is elborult a játék els

Vártam, hogy jó kis Star Wars játék lesz, de végül csak egy Star Wars játék lett. Tudom, hogy a Battlefront széria alapvetően a többjátékos élményre épít, az meg nálam ugye nem annyira számottevő vonzóerővel bír, de itt egy fasza kis kampányt is ígértek, és hát kampány lett is, de azért a fasza jelzőtől szerintem eléggé messze van. Pedig volt benne potenciál, hiszen a játék története szervesen illeszkedik bele a filmes univerzumba, új szereplőkkel bővítve azt.  Izgalmas élményt adhat a valaha Birodalmi kommandós hitének megtörése, majd a korábbi munkaadója elleni tevékenységei immár a lázadók oldalán. Jópofa árnyalt kis történet jöhetett volna ebből ki, ha a történet mindvégig főhősnőjére koncentrál, de ehelyett nem egy küldetés során nem őt, hanem valamely a filmekből jól ismert szereplőt (Luke, Han, Leila, Lando és Kylo Ren) irányíthatunk. Lehet magyarázni azzal, hogy ezzel próbálják megmutatni a többjátékos módban elérhető hősöket, de szerintem csak arról van szó, hogy az SW-t igazg

Aha, értem. Illetve bocsánat, de nem. Nem tudom mi akart ez most lenni. Lehet megöregedtem, de tessék nekem ennél direktebb lenni, már nem megy a lásunk bele valamit, és közben elégedetten csettintünk, hogy hű baz, ez mennyire jó volt. Pedig tényleg jó volt. Csak azt nem tudom, hogy mi volt ez a jó.  Utána olvasva a neten volt, ahol azt írták a játék megfejtése, hogy valójában a rák. Mármint a betegség, hogy valójában rákos sejt vagyunk, amelyik küzd a szervezet kontroljával szemben, hogy végül egyesülve kitörjön, tomboljon, és ezzel beteljesítse a sorsot. Hát... tudjátok, lehet. Lehet nézni a játékra úgy így utólag, hogy a jól működő szervezetünk a folyamatosan kontrolláló, mindent a felügyelete alatt tartó elnyomó rendszer, és a ráksejt a felszabadító hős. Lehet, és bár lehet, hogy elborult, de akár így is értelmezhető a történet, ez is belelátható, csak valahogy én ezt nem tudtam bele látni. De még azt a disztópiát sem, amelyet a körítés sugall, mert a játék végi pacává változást ne