Ugrás a fő tartalomra

Star Wars Battlefront II

Vártam, hogy jó kis Star Wars játék lesz, de végül csak egy Star Wars játék lett. Tudom, hogy a Battlefront széria alapvetően a többjátékos élményre épít, az meg nálam ugye nem annyira számottevő vonzóerővel bír, de itt egy fasza kis kampányt is ígértek, és hát kampány lett is, de azért a fasza jelzőtől szerintem eléggé messze van. Pedig volt benne potenciál, hiszen a játék története szervesen illeszkedik bele a filmes univerzumba, új szereplőkkel bővítve azt. 

Izgalmas élményt adhat a valaha Birodalmi kommandós hitének megtörése, majd a korábbi munkaadója elleni tevékenységei immár a lázadók oldalán. Jópofa árnyalt kis történet jöhetett volna ebből ki, ha a történet mindvégig főhősnőjére koncentrál, de ehelyett nem egy küldetés során nem őt, hanem valamely a filmekből jól ismert szereplőt (Luke, Han, Leila, Lando és Kylo Ren) irányíthatunk. Lehet magyarázni azzal, hogy ezzel próbálják megmutatni a többjátékos módban elérhető hősöket, de szerintem csak arról van szó, hogy az SW-t igazgató nagyokosok nem tudják elképzelni, hogy ezen szereplők nélkül is tudna működni az univerzum. Pedig tudna, nagyon is tudna, sőt! Az SW világ legjobb részei azok, ahol nem a jól ismert filmszereplőket irányíthatjuk, hanem egy mozgó, élő univerzum valamely más szereplőjét. Hiszen annyira menő világ ez, merjünk már elszakadni a „sztároktól”. 

A játék kinézetére nem lehet panaszunk. Gyönyörű és kész.

Na és persze ott vannak az űrhajós harcok, amik szintén kellemes pillanatokat tudnak okozni, már ha megszokjuk az irányítást.

Amit viszont nem lehet megszokni, az a rengeteg bug és az a mesterséges intelligencia, ami igazán nincs is. Nagyon sok harc élvezhetetlenné válik, mert az ellen csak özönlik ránk, és csak jön, és csak jön, és a script adott pontra leteleportálja, hogy aztán csak jöjjön és jöjjön. Azaz nem taktikázik, hanem jön szembe, mászik bele az arcunkba, és a túlerő egyszerűen legyűr, mert ugye sok lúd, meg a disznó. Ez pedig kegyetlenül le tudja törni a hangulatot. (Oké, értem, multi játékba minek MI-t programozni…)

Összességében tehát a kampány egy gyönyörűen kinéző, tisztességes munka, amelyet sokkal jobb is lehetett volna, ha nem egy multi játék megtűrt szóló epizódjaként készül.


Végigjátszás befejezése: 2021. december 16.
Végigjátszás hossza: 9 óra 18 perc


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Star Wars Jedi: Fallen Order

A Star Wars újra berobbant a mozikban és a tévé képernyőjén is. Az, hogy ez a robbanás milyen lett… (Nem, nem, nem. Az SW9, nem, és beleállok, de az SW8 nekem igen.) Ennek ellenére sajnos játékok terén nem lettünk elkényeztetve. Aztán jött Fallen Order, és mint élve a közhelyes mondással a sivatagról, meg az utazóról és a vízről, no meg persze az ebben a hármasban fennálló kapcsolatrendszerről, nos, nagyon örült mindenki neki, és ebben a szomjazó helyzetben talán pozitívabban is fogadta mindenki, mint amit érdemelne. Na, jó. Ez tényleg egy jó játék. Ismétlem, jó. A jó pedig ugye az általunk megszokott ötös skálákon egyel a vége előtt van. És miért csak, jó? Hámozzuk le róla a messzi messzi galaxis körítést, és mit fogunk találni, egy jól működő TPS-t, viszonylag nyílt világgal, egyszerű fejlődési rendszerrel és egy olyan harcrendszerrel, amellyel nekem nem nagyon sikerült megbarátkoznom. Ez utóbbinál pedig nem az a baj, hogy nem egy vadul kattintgatós rendszerrel van dolgunk, hanem egy

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon

The Last Ninja

Néha nagyon durva szembesülni a múlttal. Mármint a múlt szép emlékeivel. Mert mire vetemedtem? Kedvem támadt nosztalgiázni. Na, de nem úgy pár tíz évet, hanem rögtön sokat. Így került a gépre egy C64 emulátor, és mi az, ami ilyenkor gyorsan kipróbálásra kerül? Hát persze, hogy az utolsó nindzsa. Ez volt az egyik olyan játék, amelyet éveken keresztül tartó kazettás létem alatt csak néztem másoknál, milyen jó is lenne. Sajnos kazettás verzióban nem adatott meg, hogy egy jól működő változat a mágnesszalagjaimra kerüljön. Aztán, amikor végül lett szép nagy floppy lejátszóm, hát be is szereztem, de előbb valahogy a második részt találtam meg, és csak később az elsőt. Így részletes emlékeim ezzel kapcsolatosan nem nagyon maradtak, leginkább annyi, hogy valami vagány dolog volt a jó öreg Commodore gépen. Be kell vallanom, jobb lett volna nem piszkálni az emlékeket ezen első verzió kapcsán… Lehet én öregedtem meg, vagy a játékipar változott, de ez a játék mai szemmel nagyon sok kérdést, de leg