Ugrás a fő tartalomra

I am Alive

Biztos érezte már mindenki azt az érzést, amikor annyira szeretnél valamit szeretni, és az a valami (a valakitől most tekintsünk el) mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Így vagyok az I am Alive játékkal, amiért nagyon mérges vagyok a fejlesztőkre.
No nem azért, mert annyira banális lett a történet. Ez esetben még azt is mondhatnám, hogy a nagy hűhöz ez kell (megadja a startnál a nagy célt, és mindent csinálunk, csak azt nem, ami ennek eléréséhez szükséges, hogy végül egy záróvideóban látszólag zárjon).
Az is tök jó, hogy bizony van szuflánk, és nem mászkálhatunk végtelenségig a falakon Ezio módjára. Hozzátesz az izgalmakhoz.
A harc rendszerben is jó. Alig van töltényünk, így folyamatos feszkóban próbál tartani.
És itt kezdődnek a problémák…
Közelharc esetén minden esetben végig kell játszani egy kardpárbajt (jó machete párbajt), amiből kilépni nem tudunk, de a ránk rontó ellen társai addig vagdoshatnak minket. És ezt még talán le is nyelnénk, mert az íj felszedése után azért javul a helyzet, és törődjünk bele, hogy ez amolyan feszkónövelő nehezítés, mint amivel a Resi 4-et szokás védeni. De, hogy ehhez kapunk egy olyan mentési rendszert, ahol a fejezeten belül csak fix számú visszatöltési lehetőség van a checkpointtokhoz, és minden elhalálozás esetén ez csökken, ha pedig elfogy, kezdheted elölről a fejezetet, nos ez igazán pont azt öli meg, hogy kedvünk legyen keresgélni, felfedezni, kísérletezni.
Pedig az életben maradásunk pontosan ezt követeli meg. Értem, hogy ez is azt célozza, hogy átéljük a helyzetet, a kétségbeesést, a reménytelenséget, stb. DE! Ez egy játék, és a játék segítsen abban, hogy elhiggyem ott vagyok, hogy érezzem, kurva szar egy földrengés után. Ne frusztráljon, hanem hagyjon játszani. És éppen ezért nagyon bosszantó ez a játék, mert mindenkinek javaslom, ha van kb. 8 órája (mert ennyi idő alatt végigtolható) próbálja ki, hiszen van benne potenciál, tök jól is működött volna ez a játék, ha a készítők megállnak és azt mondják, hogy hé, játékot csinálunk, mi ezt így élvezzük? Mert jó a körítés, nekem bejött a grafika is, mert ennyi időre elég, és adja az atmoszférát a folyamatos szürke, barna világ. A történet is elmenne szódával, az erőltetett csattanó pedig belefér. A toronymászás és a harc aránya is jó. (Az irányítást azért precízebb is lehetne). A harc alapötletét is megvesszük. Csak ne frusztrált volna annyiszor a fent említett két dolog…



Végigjátszás befejezése: 2019. március 30.
Végigjátszás hossza: 7 óra 43 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon...

Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk. Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az...

Devil May Cry 5

Sírnak a démonok? Ki tudja... Mindenesetre elsőként a szériából kipróbáltam az ötödik felvonást, és röviden meg tömören, ej, dejót szabdalkoztunk.  A kaszabolás pedig élvezetes, de tény, számomra csak pont annyi ideig, amíg a sztoriszál engedi.  Pedig ebben a játékban több van, hiszen minden eredményünk újabb és újabb lehetőségeket nyit meg. Lehetőségben pedig nincs hiány. A három irányítható karakter három különböző harcmodort igényel, három különböző fejlesztési területtel, karaktereként eltérő fejlesztési utakkal.  Dante esetében talán már túl sokkal is, hiszen annyira későn kapjuk őt meg, és a legtöbb fejlesztési területtel ő bír, hogy azokkal igazán az első végig játszás során nem is fogunk tudni élni. Ennek ellenére számomra a legkedvesebb karakter V volt. Az általa megidézett démonállatokkal nagyon szerettem harcolni. Valahogy az egész játék kevésbé lett szórakoztató, miután a történet szerint „elveszítjük” őt.  A játék maga persze túlzó, ami jól is áll neki. ...