Ugrás a fő tartalomra

Far Cry Primal

Konzolos pályafutásom, és az Xbox-on játszott első játékok egyike volt a Far Cry széria negyedik epizódja, amelyet később a harmadik is követett. Tudom, tudom, furcsa lehet a sorrend, de valahogy így hozta az élet. Mondanom sem kell, hogy a széria elemeihez korábban nem volt szerencsém (illetve PC-n még az elsőhöz, de mivel az akkori gépemen inkább képregényként működött, hamar feladtam). 

Na, de most itt van ez a kőkori játék, ahol a szériát átültették pár százezer évvel korábbra, és maga ez az átültetés nagyon jót tett neki. Egy csomó minden megváltozott. Más lett a harc, nagyobb hangsúlyt kapott a közelharc például. (és nem tudom, hogy ettől-e, de szerintem könnyebb is lett) Eltűntek a tornyok, lettek helyettük barlangok, amelyek szerintem egyes esetekben sokkal nagyobb kihívással bírnak. (pedig egyes esetekben eléggé unalmassá tudnak válni, de valószínűleg ez inkább a számuk miatt van, kevesebb is elég lett volna belőlük) Aztán mondhatják, hogy ez ugyanaz a térkép, mint a 4-ben volt, de játék közben nem tűnik fel. Sőt!!! Egyszerűen ha van valami, ami rettenetesen megfogott a játékban az a környezet, a természeti táj. Fantasztikus érzés sétálni a fák alatt, a zegzugos kanyonokban, leugorni a hatalmas vízeséseken, felnézni a kacskaringós sziklákra. Gyönyörű virtuális tájat hoztak létre az alkotók... 
Hogy aztán amolyan Ubisoftos módon elfelejtsék megtölteni valódi tartalommal. 
Egyszerűen a képlet a következő. Van X darab mellékküldetés típus. Osszuk fel a térképet Y részre. Minden rész tartalmaz 1 fáklyát és 1 outpost. Minden rész tartalmaz minden mellékküldetés-típusból 1-et, azaz minden területen lesz X mellékküldetés (összesen tehát X*Y). Aztán dobd be a szokásos vadászos küldetéseket (3 db), ami ad három elzárt területet pluszban a fenti paraméterekkel. Aztán végy átlag 4 szereplőt, mind átlag 4 küldetéssel. Szóval az egész csak darabszámnövelés. Különösen, hogy a szereplőkhöz járó mellékküldetések nagy része is abból X típusból táplálkozik, csak a háttérsztorijukra két perccel többet szántak (vagy kaptak) az írók.(így küldetésenként kijött az átlag 5 perc gondolom)
A főtörténet pedig annyira egyszerű, hogy az már fáj. Van két másik törzs, győzd le őket. Ők persze gonoszak. A mieink pedig sokszor idegesítően hülyék, gyagyák, bolondok. Tényleg az volt az érzésem néha, hogy egyfajta bolondok menedékét építjük. 
És mégis én vagyok a hülye, mert azért bekajáltam ezt a kőkort. Imádtam császkálni az vidéken, imádtam az állatokat begyűjteni, a mamutok mellett elslisszolni. Mert a környezet megvett kilóra... kár, hogy a többi nem tudott hozzá felnőni, pedig akkor valami szuper is kijöhetett volna ebből.

Végigjátszás befejezése: 2020. április 02.
Végigjátszás hossza: 45 óra 40 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Star Wars Jedi: Fallen Order

A Star Wars újra berobbant a mozikban és a tévé képernyőjén is. Az, hogy ez a robbanás milyen lett… (Nem, nem, nem. Az SW9, nem, és beleállok, de az SW8 nekem igen.) Ennek ellenére sajnos játékok terén nem lettünk elkényeztetve. Aztán jött Fallen Order, és mint élve a közhelyes mondással a sivatagról, meg az utazóról és a vízről, no meg persze az ebben a hármasban fennálló kapcsolatrendszerről, nos, nagyon örült mindenki neki, és ebben a szomjazó helyzetben talán pozitívabban is fogadta mindenki, mint amit érdemelne. Na, jó. Ez tényleg egy jó játék. Ismétlem, jó. A jó pedig ugye az általunk megszokott ötös skálákon egyel a vége előtt van. És miért csak, jó? Hámozzuk le róla a messzi messzi galaxis körítést, és mit fogunk találni, egy jól működő TPS-t, viszonylag nyílt világgal, egyszerű fejlődési rendszerrel és egy olyan harcrendszerrel, amellyel nekem nem nagyon sikerült megbarátkoznom. Ez utóbbinál pedig nem az a baj, hogy nem egy vadul kattintgatós rendszerrel van dolgunk, hanem egy

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon

The Last Ninja

Néha nagyon durva szembesülni a múlttal. Mármint a múlt szép emlékeivel. Mert mire vetemedtem? Kedvem támadt nosztalgiázni. Na, de nem úgy pár tíz évet, hanem rögtön sokat. Így került a gépre egy C64 emulátor, és mi az, ami ilyenkor gyorsan kipróbálásra kerül? Hát persze, hogy az utolsó nindzsa. Ez volt az egyik olyan játék, amelyet éveken keresztül tartó kazettás létem alatt csak néztem másoknál, milyen jó is lenne. Sajnos kazettás verzióban nem adatott meg, hogy egy jól működő változat a mágnesszalagjaimra kerüljön. Aztán, amikor végül lett szép nagy floppy lejátszóm, hát be is szereztem, de előbb valahogy a második részt találtam meg, és csak később az elsőt. Így részletes emlékeim ezzel kapcsolatosan nem nagyon maradtak, leginkább annyi, hogy valami vagány dolog volt a jó öreg Commodore gépen. Be kell vallanom, jobb lett volna nem piszkálni az emlékeket ezen első verzió kapcsán… Lehet én öregedtem meg, vagy a játékipar változott, de ez a játék mai szemmel nagyon sok kérdést, de leg