Ugrás a fő tartalomra

Metro Exodus

Alagutak és alagutak.
Egy épülő civilizáció a metró alagutakban, a maga minden erősségével, és buktatóival.
Diktatúrák, hatalmak és hatalmasok, rendszerek szembenállása egy szűk és sötét területen.
És jelen játékban ez a világ kitágul.



Kilépünk az alagútból, nyíltabb területre lépünk. Nagyobb lett minden, de a nagyobb lépték nagyobb ambíciót is rejt. A játéknak pedig van ambíciója. Úgy terelget a mederben, hogy néha kiszélesedik, és a szűk egyirányú járatot szabadabb bejárásra cseréli. Olyan, mint az újkori Lara történetek esetén, végig előre megyünk, de adott szakaszokon belül elengedi a kezünket, hagyja, hogy azt tegyünk, amit csak szeretnénk.
A körítés pedig szokás szerint jól sikerült. Nem csak egyszerűen szép, hanem hangulatos is. Persze az orosz tél a Volga mentén nem tud nem hangulatos lenni, de a későbbiekben sem kell lemondanunk a hangulatról, még akkor sem, ha a sivatagban erős Mad Max érzésünk lesz.
Ahol talán túllőttek a célon, nos az nem más, mint a kannibálok. Van hangulata, de csak a ló túloldalán.
A készítők tehát ügyesen vitték tovább a Metro sorozat hangulatát, egészítették ki, építették a digitális univerzumot, mégsem sikerült a Last Light-hoz felnőnie. A gond egyrészt az, az oltári nagy bug, amely az egész Xbox-ot újraindította, jó pár mérgelődő órát okozva, amíg rá nem jöttem, hogy a Kinect lehúzásával megoldódik a probléma. A másik probléma, hogy hova is fut ki a történet? Egy óriási mézcsuporba. Annyira semmilyen, és édes (bármely véget is nézzük), hogy az nem illik a világba, ahol holtakkal teázó emberek élnek.



Végigjátszás befejezése: 2019. szeptember 07.
Végigjátszás hossza: 34 óra 15 perc


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon...

Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk. Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az...

Devil May Cry 5

Sírnak a démonok? Ki tudja... Mindenesetre elsőként a szériából kipróbáltam az ötödik felvonást, és röviden meg tömören, ej, dejót szabdalkoztunk.  A kaszabolás pedig élvezetes, de tény, számomra csak pont annyi ideig, amíg a sztoriszál engedi.  Pedig ebben a játékban több van, hiszen minden eredményünk újabb és újabb lehetőségeket nyit meg. Lehetőségben pedig nincs hiány. A három irányítható karakter három különböző harcmodort igényel, három különböző fejlesztési területtel, karaktereként eltérő fejlesztési utakkal.  Dante esetében talán már túl sokkal is, hiszen annyira későn kapjuk őt meg, és a legtöbb fejlesztési területtel ő bír, hogy azokkal igazán az első végig játszás során nem is fogunk tudni élni. Ennek ellenére számomra a legkedvesebb karakter V volt. Az általa megidézett démonállatokkal nagyon szerettem harcolni. Valahogy az egész játék kevésbé lett szórakoztató, miután a történet szerint „elveszítjük” őt.  A játék maga persze túlzó, ami jól is áll neki. ...