Ugrás a fő tartalomra

Gears 5

Kezdjük az elején: A Gears 5 a legjobb Gears játék mind között. 
Ezt hangoztattam és hangoztatom most is, bár a lelkesedésemet egy hatalmas bug eléggé letörte. Olyan hibáról beszélünk, amely miatt a sztorit egy adott ponton újra kellett kezdeni. 
Na, de mitől is olyan jó ez a játék, hát attól, hogy végre elkezdte beépíteni azokat az elemeket, amelyek más játékokban már régóta jelen vannak. 
Vették ő Metro-nál is bevált receptet és kinyitották a világot. Nincs itt tehát semmi extra nagy truváj. Adott ponton kapunk extra feladatokat, dönthetünk megoldjuk, nem oldjuk, és mi megoldjuk, mert attól fejlődik a robotunk. Nem mi, hanem a kis kísérő robot, ami tesz egy kis fűszert a játékba. 
Ráadásul most valahogy az akció és a pihentető szakaszok arányát is jól eltalálták. Egyszerűen nem ununk bele az állandó lövöldébe, mert van idő megpihenni, hogy aztán újra adjunk a szörnyeknek. A szörnyeknek, akik mind ismerősök korábbról, de csavartak rajtuk annyit, hogy mégis más legyen ellenük a harc. Kevésbé monoton, arányosabban kihívó, és csak párszor idegesítő. 
Szóval, ha más játék lenne talán nem így éreznék, de mint Gears, nos úgy a saját kategóriáján belül nagyon eltalált. Minden percében szórakoztató… már, ha nem szívat meg egy-két csúnya bug.



Végigjátszás befejezése: 2019. október 03.
Végigjátszás hossza: 21 óra 36 perc


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk. Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az...

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon...

Diablo II: Resurrected

Mit lehet csinálni a nosztalgiával?  Meg kell lovagolni.  Jó emlék a Diablo 2?  Naná, hogy az.  Igaz, azóta többször próbáltam az eredetit végigjátszani, de nem sikerült, pedig abból a korból ez az egyik olyan játék, ami megvolt eredetiben. Aztán nem is olyan régen készült egy felújítás belőle. Nosza, fel is ültem arra a lóra, és hagytam, hogy a nosztalgia magával ragadjon egy végigjátszás erejéig, azaz 1 karakterrel kergettem a vándort és legyőztem a démoni testvéreket. (Annak idején barbárral és PC-n, most viszont nekromantával és Xbox-on). Vitt is az a ló rendesen. Ugyanis a játék eszméletlenül szép grafikai tuningot kapott. Úgy maradt autentikus, hogy közben a korábbi SVGA grafika újra lett rajzolva, nem egyszerűen csak fel lett skálázva. Ennek köszönhetően ma már nem egy szörny pontos anatómiája kivehetővé vált. Ami annak idején csak egy pixelhalmaz volt, most részleteiben elevenedik meg előttünk. Természetesen mindehhez szép új fények és effektek is járnak, így...