Ugrás a fő tartalomra

Resident Evil 6

El tudjuk képzelni ha Michael Bay-t megbíznák azzal, hogy rendezzen egy Resident Evil filmet az milyen lenne? Nos, a válasz egyszerű a játék hatodik része. 
Mert mi is történt itt? 
Bejött nektek az ötös akciózása, akkor tekerjük fel az akciópotmétert. Nyöszörögnek az emberek az irányításon, akkor vessük el, végre lehessen mozogni. Igaz tapasztalatunk ebben nincs, így azért nem lesz egy kézre álló dolog, de legalább már nem csak állva célozhatunk. Látványos betétek is kellenek bele, ami sok QTE-t eredményez, hiszen az igazi látvány előre renderelt. Lesz sok szereplő. Külön utakon, amelyek keresztezik egymást, és persze a kép akkor áll össze, amikor mindenki végig vitte a sajátját. Jó, de azért ne is legyen túl bonyolult, a mai kölyköknek az nem kell. 
Tehát akkor kapunk egy olyan rossz játékot ami tényleg rossz? 
Nem. Annak semmiképpen sem, aki szereti az amcsi csokit, melynek háromszor annyi a cukor tartalma, mint a magyar édességeknek. Mert ha van hibája ennek az akcióorgiának az, az, hogy egyszerűen nincs időd kipihenni a szexet, már jön a következő menet, majd a következő menet, majd a következő. 
A legjobb példa erre, hogy legalább ötször kell megölnünk minden főbb szörnyet. 
Szóval fogyasztása szerintem kisebb adagokban javasolt, de ehhez túl hosszú a játékidő ha minden történetszálat végig akarunk tolni. Az meg már lehet, hogy az én bajom, hogy nem a Leon száll tetszett leginkább, melyet az internet népe leginkább jutalmaz. Lehet azért, mert azon a szálon át ismertem meg a játékot, azon álltam rá, azon keresztül szoktam meg, kötöttem meg a kompromisszumokat és így tovább.



Végigjátszás befejezése: 2020. január 20.
Végigjátszás hossza: 28 óra 50 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon...

Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk. Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az...

Devil May Cry 5

Sírnak a démonok? Ki tudja... Mindenesetre elsőként a szériából kipróbáltam az ötödik felvonást, és röviden meg tömören, ej, dejót szabdalkoztunk.  A kaszabolás pedig élvezetes, de tény, számomra csak pont annyi ideig, amíg a sztoriszál engedi.  Pedig ebben a játékban több van, hiszen minden eredményünk újabb és újabb lehetőségeket nyit meg. Lehetőségben pedig nincs hiány. A három irányítható karakter három különböző harcmodort igényel, három különböző fejlesztési területtel, karaktereként eltérő fejlesztési utakkal.  Dante esetében talán már túl sokkal is, hiszen annyira későn kapjuk őt meg, és a legtöbb fejlesztési területtel ő bír, hogy azokkal igazán az első végig játszás során nem is fogunk tudni élni. Ennek ellenére számomra a legkedvesebb karakter V volt. Az általa megidézett démonállatokkal nagyon szerettem harcolni. Valahogy az egész játék kevésbé lett szórakoztató, miután a történet szerint „elveszítjük” őt.  A játék maga persze túlzó, ami jól is áll neki. ...