Ugrás a fő tartalomra

Batman: Arkham Knight

Van egy olyan szó, hogy dafke. Kellett erőt venni magamon, hogy Batman városi kalandjai után bevállaljam a trilógia záró epizódját. De milyen jól tettem, hogy így tettem! Egyszerűen kiválóan szórakoztam. 


Persze itt is volt egy két dolog, ami zavaróan hatott, itt is megvolt egy-két olyan gyűjthető elem, ami csak a sztori egy adott pontján vált elérhetővé, de a térképen már látszódott, itt is volt olyan mellékküldetés, amelyhez nem minden esetben kaptam teljes instrukciót, sőt egy-két alkalommal kellemetlen programbogarakba is belefutottam. 
Viszont összességében ezek nem voltak zavaróak, mert azt kell mondjam, a fejlesztők a harmadik játékra nagyjából sikerrel találták meg az egyensúlyt. Nem volt túl sok a kérdőjel, nem voltak frusztrálóak a kihívások, és még a számuk is éppen megfelelő volt. 
Aztán persze ott volt az egyik legmenőbb dolog, a Batmobil vezethetősége. Bár az irányítás egyes esetekben mondjuk úgy fura volt, de összességében igazán menő érzés száguldani a városban.
A történet most is izgalmas, talán a mellékküldetések voltak kevésbé kidolgozottak, vagy inkább egyszerűbbek, de alapvetően a hangulat itt is nagyon a helyén volt.
Összességében tehát mondjuk úgy, hogy a fejlesztőknek két Batman játék kellett, hogy kikísérletezzék, mi működik, mi nem, és a harmadik részre olyan egységet alkottak, amely bár egyes esetekben lehet monotonabb, de mégis a leginkább működőképes.

 



Végigjátszás befejezése: 2020. július 05.
Végigjátszás hossza: 54 óra 26 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon...

Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk. Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az...

Devil May Cry 5

Sírnak a démonok? Ki tudja... Mindenesetre elsőként a szériából kipróbáltam az ötödik felvonást, és röviden meg tömören, ej, dejót szabdalkoztunk.  A kaszabolás pedig élvezetes, de tény, számomra csak pont annyi ideig, amíg a sztoriszál engedi.  Pedig ebben a játékban több van, hiszen minden eredményünk újabb és újabb lehetőségeket nyit meg. Lehetőségben pedig nincs hiány. A három irányítható karakter három különböző harcmodort igényel, három különböző fejlesztési területtel, karaktereként eltérő fejlesztési utakkal.  Dante esetében talán már túl sokkal is, hiszen annyira későn kapjuk őt meg, és a legtöbb fejlesztési területtel ő bír, hogy azokkal igazán az első végig játszás során nem is fogunk tudni élni. Ennek ellenére számomra a legkedvesebb karakter V volt. Az általa megidézett démonállatokkal nagyon szerettem harcolni. Valahogy az egész játék kevésbé lett szórakoztató, miután a történet szerint „elveszítjük” őt.  A játék maga persze túlzó, ami jól is áll neki. ...