Ugrás a fő tartalomra

LEGO Star Wars: The Force Awaken

A Lego játékok visszatérő programok a családi Xbox-on. Persze, hogy azok, hiszen gyermeki bájuk miatt nem csak apának, hanem a srácoknak is felhőtlen szórakozást tudnak nyújtani. És akkor képzeljük el, hogy megkapjuk mellé még a Star Wars körítést is, annak a világét, amin apa felnőtt, és most a gyerekeket is kezdi beszippantani. Ugye, hogy nehéz az ilyesminek ellenállni? Különösen, hogy úgy jár az ember, hogy megtekinti a 9. részt (ettől teljesen kiborul), de kedvet kap egy-két lézersugár kilövéséhez, fénykardok csapkodásához. Nosza, megnéztem hát a játékkönyvtárat, és ekkor megpillantottam a megvásárolt játékok között a hetedik rész kockásított verzióját. Lehet azt mondani, hogy nem telepítem? Nem. 

Röviden tömören: A Lego és Star Wars tökéletes párosítás, mindig működik. 

Persze a recept változatlan. Itt is ugyanazt kell csinálni, mint mindig, minden Lego játékban. Vannak a pályák, végig kell vinni, logikázni, legózni, építeni, rombolni, gyűjteni. Aztán persze a küldetések között ott vannak a szabad terepek, ahol kisebb feladatok várnak még ránk. Itt is gyűjthetünk figurákat, aranykockákat, stb. Van persze néhány újdonság. 

Ott van például a Gears-ekre jellemző fedezékharcok, persze cuki legokkal. Vagy ami még jobb, a dogfight-ok x-wingekkel, tie vadászokkal, stb. Itt ugyan nem tudtam eldönteni, hogy az inverz botkormányos irányítás a jobb-e a vagy a hagyományos, de mindenképpen színfoltok ezek a pillanatok, hiszen utoljára a kilencvenes években repültem ezekkel a gépekkel. 

Bár szeretem a Lego játékokat, nem sok motiváció szokott bennem maradni, hogy a küldetések teljesítése után is kolbászoljak még a játékban, és gyűjtögessek. Itt azonban még jó pár órát töltöttem a mellékküldetésekkel, a gyűjtögetéssel. Egyszerűen bent ragadtam a játékban. Éppen úgy, ahogy a gyermekek is. Egyszerűen imádták a szériát, generációkat kötött össze.

 



Végigjátszás befejezése: 2020. június 27.
Végigjátszás hossza: 20 óra 00 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk. Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az...

Giana Sisters: Twisted Dreams

Hallgatva az IDDQD -s srácokat, mindig jókat mosolygom, ahogyan Grath nem érti mit imádot Stöki a The Great Giana Sisters játékban. Nos, be kell valljam, hogy az említett játék nekem is egyike a maradandó C64-hez köthető élményeknek. Emlékszem, órákat töltöttem a nagyhajú leányzóval. Ugráltam, kockákat fejeltem, és valahol azt éreztem, ez valami olyasmi, mint amiket a filmeken láttam, csak ott egy pirosruhás nagybajszú csávó csinálta ugyanezt. Aztán a Games with Gold keretében egyszer beesett a - hívhatjuk úgy (?)- felújított verzió, ami persze igazán csak névben volt az, hiszen a korábbi játékmenet bőven átesett változtatásokon. A játékmenet nagyon egyszerű. Megyünk, ugrálunk mind minden platform játékban, közben elkerüljük a ránk törő mindenféle lényeket, vagy rájuk ugrunk, és kipukkasztjuk őket. Leszenek persze csapdák is szép számmal. Meg mindenféle gyémántok, amelyeket be lehet gyűjteni.  Az ugrálás élvezetes, hangulatos, és elsőre a játék megjelenése is tetszetős.  Az ig...

A Plague Tale: Innocence

A középkorban élni egyáltalán nem volt egy leányálom. Különösen, ha annak kegyetlen vérengzéseit és mocskosságát még megfejeljük a hiedelmekkel, a mítoszokkal. Pontosan ezt a világot mutatja be nekünk az A Plague Tale: Innocence, ahol azok a bizonyos hiedelmek, mítoszok valósággá válnak. Azaz itt tényleg lesz varázslat, boszorkányság. A készítők pedig elég nyersen tálalják ezt a közeget a számunka. A környéken uralkodó fertőzés áldozatai, az elesett katonák kifordult bele, a százával áramló patkányhordák és a legyektől hemzsegő elhullott állatok mind-mind a képünkbe lesznek tolva úton útfélen. Ráadásul nagyon is részletgazdagon, hiszen csőjáték lévén lehetőség van arra, hogy ezeket a részleteket aprólékosan kidolgozzák, megrajzolják, nem kell az erőforrás a szabad a világra, lehet nagyon részletesen dolgozni az egymásra hányt rothadó tetemek modelljén. Már maga a játék kezdete is arra utazik, szándékosan kontrasztot mutasson nekünk. A gyönyörű, napfényes erdőt járva végig az az érzésün...