Fura viszonyom van a Resident Evil játékokkal. Az első három kimaradt, a negyedik résznél kapcsolódtam be, mellékszálakkal egyelőre nem foglalkoztam, és az ötödik rész tetszett eddig a legjobban. Igen, nem a negyedik (mert annak kastélyos, középső szakaszát nem nagyon tudtam hova tenni). Ideje volt, hogy a megújult hetest is kipróbáljuk, hiszen belső nézetet kapunk, új szereplőket, és valami egészen mást. Illetve mégsem lesz egészen más, hiszen itt is lesznek fura fejtörők (te is hatalmas bronzmedalionokkal zárod az otthonod, nem igaz?). De ezek az valóságot nélkülöző fejtörök már-már védjegyek, nem zavaróak egyáltalán.
Mit kezdtek viszont a fejlesztők a belső nézettel? Egészen sokat. Meg kell hagyni, sokkal zsigeribbé, átélhetőbbé vált ezáltal a rettegés. A játék elején kifejezetten félelmetes volt, ahogyan belülről lett átélhető a kiszolgáltatottságunk. Ez külső nézetben nem működött volna ennyire. Az egyetlen probléma, hogy az irányítás bizony még mindig nem megy flottul. Nem tudom, hogy ez még mindig tervezői dizájn a feszkó fokozása végett (ezzel védik a korábbi részeket irányíthatóság terén, de én ezt nem tudom elfogadni), vagy csak valahogy nem megy ez a fejlesztőknek, de ez itt sem jött össze. Például roppant nehézkes a célzás, a pontos lövés leadása, így inkább ha lehet elfutunk a szörnyik elől, mintsem megtisztítjuk tőlük a környéket. De nem ez a legnagyobb probléma.
Igen, az arányokat. Mert minden jó pillanatra jut egy "na ne" már rész is. Például nagyon jó ötlet volt a Fűrész filmek szabadulószobás megoldásának megídézése, szintén tetszett, hogy a múlt egyes történéseit videókazettákat visszanézve tudjuk átélni és ezáltal megismerni. Nagyon jó, ahogyan ugyanott, de mégis a környezetből nem kilógóan kapunk eltérő helyszíneket. Vagy a rovarrá változott anyucival való harcra gondolva még mindig a feláll a szőr a kezemen (na, nem a félelemtől, inkább egyfajta iszonytól, kellemetlen érzéstől, amit nagyon ügyesen ér el a játék).
Viszont a mocsár repkedő bogarai már inkább idegesítők. Ahogyan apuci is, mert újra és újra visszatér, pedig számtalanszor legyőzzük, de csak nem akar megpusztulni (ez a főellenfelek elleni egyre epikusabbnak szánt "na még egy kör" már a hatodik részben is inkább nevetséges volt). Számomra a játéknak ez az erőltetett eleme inkább bosszantó volt. Sokat rombolt abból az atmoszférából, amit az elején a játék felépített.
Ahogyan nem értem azt sem, miért kell túltolni a gusztustalanságot is. Borzongani fogunk tőle, rossz érzésünk lesz? Persze. De egy idő után a rengeteg mocsok, hányingerkeltő körítés olyan undorba fordul, ami már nem a látottaknak, hanem sokkal inkább a játéknak szól. Sokkal inkább kifelé lökdös abból a hangulatból, amibe berántott. (Szerintem az ok egyszerű. Belső védekezése ez az elmémnek, hiszen bekapcsol a figyú, ez csak egy játék, és bár a belső nézet pont a beleélést hivatott erősíteni, de magam egyre inkább kívülre helyezem, azaz külső szemlélővé válok. Már nem én nézek szét, hanem az általam irányított figura.) Éppen ezért kár, hogy ennyire arányt téveszt a játék. Mert nagyon erős potenciál volt benne.
Nálam egyértelműen ezek a túlzások voltak az okai annak, hogy az utolsó felvonás előtti döntési helyzetben már nem voltam kíváncsi arra, mi lett volna akkor, ha másképpen döntök. Pont elég volt úgy a végére jutni, hogy az egyik szálat követtem. Ráadásul ez a szál volt az, ahol megpróbálták megmagyarázni a korábbi őrületet is, megértetni mi is történt, mi miért volt. Így az addig összefüggéstelen elemek a helyére kerülnek. Hogy ez jó vagy rossz, nem tudom, most is vitatkozom magammal erről.
Összességében tehát egészen tök jó kis játék ez egyszeri végigjátszással. Egyszer mindenképpen érdemes volt végigjátszani, voltak benne nagyon jó, emlékezetes pillanatok. Kár (akárcsak a négyes epizódnál), hogy ezek az arányok nem voltak rendben.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése