Ugrás a fő tartalomra

Titanfall 2

Alapvetően multiplayer játék, de mindenütt azt dicsértek, hogy igazán tisztességes egyjátékos felvezetéssel rendelkezik. Persze, hogy ki kellett tehát próbálni, hiszen egy ügyesen megcsavart FPS-el van dolgunk: Kommandírozás közben hatalmas mech-ekbe (óriási, irányítható robotokba) ugorhatunk, és úgy is apríthatjuk az ellent.

Bele is vágtunk a nagy kalandba, ami tényleg ígéretesen indult. A rosszul sikerült bolygóra érkezést követően beindul a kommandírozás, és mivel újoncok vagyunk, hát mindent meg kell tanulnunk, fel kell fedeznünk. Aztán meglesz állandó robot kísérőnk, és részt is veszünk az első gigászi összecsapásában.

Megmondom őszintén itt kezdtem picit gyanakodni, hogy nem minden olyan szép és jó. Valahogy a robotokkal történő harc nekem nem működött annyira. De ez még lehetett volna az én bénaságom (valószínűleg az is volt). Ezt követően a történet viszont annyira szűrreális fordulatokat vesz, hogy sajnos engem igazán elveszített. Valahol ott, amikor hatalmas mechanikus teszt pálya épül, a bolygó belsejében.

Pedig ezt követően jött egy igazán jó ötlet, amikor egy adott eszközzel ugyanazon a helyszínen két idősík között tudtunk váltogatni, és nem csak a fejtörők építettek erre (ami egyik idősíkban lezárt, ott a másikban tovább tudunk jutni), hanem a harcok is: A jelenben a helyi fauna csúnya ragadozói, a múltban az ellenséges katonák rontanak ránk, és a váltás pont arra jó, hogy szusszanjunk egy pillanatot, regenerálódjunk, mert ha egyik idősíkban picit leamortizálódtunk a másikban ha éppen nem az ellen szájában jelenünk meg, akkor van időnk picit magunkhoz térni, esetleg lőszert összevadászni. Ez tényleg jópofa ötlet volt, de sajnos nálam már nem tudta visszahozni a lelkesedést.

Persze jött még már izgalmas helyszín, amelyeknél a változatosságra sem lehet panaszunk, de nekem már megmaradt egy átlagos lövöldének a falon futkározás és a látványos ugrálások ellenére is, melyek szerves részét képezik a játékmenetnek, és FPS létére egészen jól is működnek.

A single kampány tehát egynek jó, tisztességesen összerakott küldetéssorozatot kínál, de összességében engem nem rántott be.



Végigjátszás befejezése: 2021. január 20.
Végigjátszás hossza: 7 óra 36 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk. Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az...

Giana Sisters: Twisted Dreams

Hallgatva az IDDQD -s srácokat, mindig jókat mosolygom, ahogyan Grath nem érti mit imádot Stöki a The Great Giana Sisters játékban. Nos, be kell valljam, hogy az említett játék nekem is egyike a maradandó C64-hez köthető élményeknek. Emlékszem, órákat töltöttem a nagyhajú leányzóval. Ugráltam, kockákat fejeltem, és valahol azt éreztem, ez valami olyasmi, mint amiket a filmeken láttam, csak ott egy pirosruhás nagybajszú csávó csinálta ugyanezt. Aztán a Games with Gold keretében egyszer beesett a - hívhatjuk úgy (?)- felújított verzió, ami persze igazán csak névben volt az, hiszen a korábbi játékmenet bőven átesett változtatásokon. A játékmenet nagyon egyszerű. Megyünk, ugrálunk mind minden platform játékban, közben elkerüljük a ránk törő mindenféle lényeket, vagy rájuk ugrunk, és kipukkasztjuk őket. Leszenek persze csapdák is szép számmal. Meg mindenféle gyémántok, amelyeket be lehet gyűjteni.  Az ugrálás élvezetes, hangulatos, és elsőre a játék megjelenése is tetszetős.  Az ig...

Deus Ex: Human Revolution

Szégyen, nem szégyen, de nem játszottam a korábbi Deus Ex játékokkal. Mármint úgy valójában. Ugyanis még a legelsőt próbáltam futtatni (akkor még) PC-n, de mivel minden grafikai beállítást levéve is szaggatott az akkori masinámon, ráadásul az akciósabb FPS-ekhez szokott fejemnek ez a lopakodós, RPG-esített valami elég idegen volt. Különösen, hogy számomra az RPG valahogy mindig a sárkányosabb vonal volt, és nem a fémesített cyberpunk.  Na, de ha már megvan Xbox-on akkor illene mégiscsak kipróbálni. Bele is vágtam, és az egész olyan nyögvenyelős volt. Valahogy másra számítottam… nem is tudom… talán egy egyszerű sztori orientált lopakodósabb lövöldére.  Aztán egyszer csak elkezdtem felvenni a fonalat. Egyre jobban vártam, hogy folytassam a játékot. Egyre inkább ráéreztem, hogy ez bizony egy komplexebb dolog lesz (na nem túl bonyolult, csak összetettebb a vártnál). És a játék kezdte megszerettetni magát velem, olyannyira, hogy végül egyszerűen imádtam.  Na, nem minden elemét...