Ugrás a fő tartalomra

Yakuza Kiwami

Bevallom őszintén, ha nincs a Game Pass eszembe sem jut kipróbálni a Yakuza játékot, hiszen annyi kockázatot láthatunk benne amikor elő kell venni a bankkártyát. Az előfizetéses rendszernek hála (és ezt most tényleg nem reklámcéllal mondom) egy szolid havidíjért már voltam olyan bátor, hogy belevágjak, és nagyon, de nagyon nem bántam meg. A Yakuza Kiwami első része olyan sorozat ajtaját nyitotta ki előttem, amely az utóbbi évek egyik legnagyobb meglepetése volt a számomra, és elérte azt, hogy egy újabb játékszéria iratkozott fel az „egyszer az összeset végig akarom játszani” listámra.

Pedig ezen a játékon látszik az idő, még akkor is, ha ez a felújított változat takargatja is rendesen. Egyrészt ott van nekünk a bejárható város, amely egyáltalán nem nevezhető nagynak. Sőt, mai szemmel kifejezetten kicsinyke. Ugyanakkor lehet, hogy pont ennek köszönhető, hogy átlátható, és megismerhető. Mondhatnánk, hogy nem a méret a lényeg, de város tele van olyan játékmechanikai megoldással, amely másutt zavaró is lehetnek, de itt megbocsájtjuk. Tipikus ilyen példa a láthatatlan fal, az úgy tűnik bemehetünk, de mégsem problémák. Ezek persze a régmúlt hagyatékai, és lehet ezért vagyunk megbocsájtóbbak, de a játék hangulata annyira magával tudott ragadni, hogy magam néztem pironkodva a tükörbe, mondván: tudom, tudom, ezért morogni szoktam, de most ne is foglalkozzunk vele.

Az előző mondatban pedig már benne is volt a lényeg: HANGULAT. Ezekkel a nagybetűkkel. Mert hiába fut ki majd minden küldetés (legyen az fő vagy mellék), hogy valakit vagy valakiket alaposan le kell vernünk, olyannyira élvezetes tálalásban kapjuk ezeket, hogy ezt sem bánjuk, sőt még élvezzük is. Ehhez persze nagyban hozzájárul, hogy főhősünk a tiszta jellemű jakuza (micsoda paradoxon), akinek helyén van a szíve, aki tudja mi a becsület, a tisztesség, a hűség, a barátság és a többi hasonló. A története felidézi bennünk a 90-es évek VHS korszakát, amikor csüngtünk a keleti akciófilmeken. A narratíva tehát kifejezetten erős, és bár szoknunk kell a rengeteg nevet, mert jó maffiafilmhez illően bizony lesz kavarás bőven és a japán nevek nem a legkönnyebben követhetőek így európai füllel. De higgyük el, élvezni fogjuk minden percét és minden túlzását is.

Akinek pedig nem elég a fősztori, annak ott van a számos mellékküldetés, amelyek mindegyike egy-egy rövidke betét, egyes esetekben pedig több mellékküldetésen átívelő hosszabb történet. Lesz itt romantikus Rómeó és Júlia mese, semmiből nem tanuló verőlegények, titokzatos keleti harcművészet, és még kitudja hány komoly, vicces vagy éppen bizarr sztori és ezen hármas midenféle keveréke.

Meg kell hagyni ez utóbbi, azaz a bizarr összetevő bizony meglepő formákat tud ám önteni (elég csak a bogárnak beöltözött bikinis lányok közötti kő-papír-olló elven működő verekedős játékot megemlíteni, amit ráadásul kiskorúak játszanak a géptermekben). De ugye ez japán, több minden másképpen működik. Ugyanakkor ezek az elemek még bőven beleférnek, igazán csak színesítik a játékot.

Természetesen hősünk a kedvünk szerint fejlődik, játékstílusunk szerint tudjuk alakítani az akciókat. Hősünk 4 bunyóstílusát úgy fejlesztjük, ahogyan szeretnénk. Bár az tény, vannak helyzetek, ahol egyik stílus a nyerő, másutt a másik, de minden megoldás működik összességében.

A legjobb az egészben pedig az, hogy a játék mindenért jutalmaz, mindennek van értelme, nem csak annyi, hogy kapunk egy pecsétet, ezt is teljesítettük. Ha eszünk, ha küldetést teljesítünk, ha csak bunyózunk az utcán és még ki tudja mi mindentől, mindenféle pontot kapunk, ezeket elkölthetjük tulajdonságokra, boost-okra, kenyérre, amitől még újabb és újabb dolgok nyílnak meg. Szóval nem csak azért cselekszünk, mert akkor megvan még egy achievement a rendszerben, hanem újabb és újabb rétegek kerülnek elő. Így észre sem vesszük, hogy múlik az idő. És akkor még nem is beszéltünk a számos beépített játékból a mahjongtól a darts-on át egészen az elektromos kisautó versenyekig, de mehetünk kaszinózni, ketrecharcolni, és mivel japán, tehát karaokézni illetve kabaré bárokban lányokat fűzni.

Összességében tehát (és hogy keretes legyen ez a bejegyzés), köszi Game Pass, hogy ki mertem próbálni ezt a játékot, mert egy nagyszerű élményben volt részem.




Végigjátszás befejezése: 2021. január 14.
Végigjátszás hossza: 49 óra 27 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon...

Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk. Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az...

Devil May Cry 5

Sírnak a démonok? Ki tudja... Mindenesetre elsőként a szériából kipróbáltam az ötödik felvonást, és röviden meg tömören, ej, dejót szabdalkoztunk.  A kaszabolás pedig élvezetes, de tény, számomra csak pont annyi ideig, amíg a sztoriszál engedi.  Pedig ebben a játékban több van, hiszen minden eredményünk újabb és újabb lehetőségeket nyit meg. Lehetőségben pedig nincs hiány. A három irányítható karakter három különböző harcmodort igényel, három különböző fejlesztési területtel, karaktereként eltérő fejlesztési utakkal.  Dante esetében talán már túl sokkal is, hiszen annyira későn kapjuk őt meg, és a legtöbb fejlesztési területtel ő bír, hogy azokkal igazán az első végig játszás során nem is fogunk tudni élni. Ennek ellenére számomra a legkedvesebb karakter V volt. Az általa megidézett démonállatokkal nagyon szerettem harcolni. Valahogy az egész játék kevésbé lett szórakoztató, miután a történet szerint „elveszítjük” őt.  A játék maga persze túlzó, ami jól is áll neki. ...