Ugrás a fő tartalomra

Maneater

Vannak játékok, amelyekkel nem azért játszunk, mert bődületes mélységek vannak benne, mert megfejtést találunk bennük az élet értelmére vagy bármi másra. Nem. Vannak játékok, melyekkel azért játszunk, mert kiélhetjük benne azokat ösztönöket, amelyeket konszolidált családapaként a mindennapi gátlásaink szépen kordában tartanak agyunk hátsó zugában. A szelepet pedig a semmi értelme, de lehet benne egy cápával embereket és minden mást felzabálni típusú játékok segítségével lehet kinyitni és bezárni. Próbálhatjuk tehát cápa szerepjátéknak (sharkRPG-nek) hívni, de ez a játék bizony nem más, mint az alantas, faszagyerek vagyok érzés adó, és röhögök a szétfröccsenő véren fajta játék. A megoldásai miatt persze abból is a jobbik fajta.

De mik is ezek a megoldások. Egyrészt a címszereplő egy cápa. Faji sajátosságai miatt mindez biztosít számunkra egy különleges környezetet. A fejlesztők pedig tényleg biztosítják a mocsárvidéktől az atomtemetőn át a békés hajókikötőn keresztül a napos strandig mindent, még a luxus tengerbenyúló házakról sem feledkeztek meg. Lesz itt elhagyott csatornarendszer, felfedezni váró és begyűjtendő számtalan cucc, amely természetesen cápánk fejlesztésére fordíthatunk, hogy a kezdetben cuki kis bikacápa, akire még az egyszerű csukák is veszélyt jelentenek a végére brutálisan, genetikailag átalakult szörnyeteggé váljon. Ráadásul 3 féle szörnyeteggé válhatunk a fejlesztések segítségével melyeket vegyíthetünk is, és mint mindig, ezek a fejlesztések valami kis pluszt adnak ahhoz, hogy minél hatékonyabb gyilkológépek legyünk, és beteljesítsük a bosszút, amely egy jó kis B kategóriás tálalást kapott.

Egyszóval fasza kis móka ez, el lehet vele lenni ideig-óráig, csak… Hogy mindig van egy ilyen csak. Szóval egyrészt nagyon repetitívvé válik a móka, és bizony az irányítást is szokni kell. A nagyobb bajom viszont az volt, hogy jött egy frissítés a játékra, amely egy idő után játszhatatlanná tette, átment az egész képregénybe, úgy szaggatott. Ilyenkor kilépés a főmenübe, majd visszalépés a játékba megoldotta dolgot, de amikor ezt 10-20 percenként előjött….

Egy ilyen játék soha nem lesz az élményfaktor csúcsa, de kellemes szórakozásnak, vörös fényben történő gonosz vigyor megvilágítása szerű kikacsintós élménynek teljesen megteszi.


Végigjátszás befejezése: 2021. szeptember 03.
Végigjátszás hossza: 16 óra 31 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Yakuza 4

Kezdjük azzal: Igen, a Yakuza széria ismét régi fényében ragyog. Na, ez persze elég fura kijelentés így, hiszen mihez és milyen fényhez viszonyítunk. Hiszen itt van nekünk ez a Remastered verzió, amely ugye közel sem olyan szép, mint például az első, de különös képen a második feljavított verziója. Igaz ezek esetében nem is egyszerű újrakeverésről volt szó, hiszen ott komolyabb átalakítások is érték a játékot. Ugyanakkor ez a rész mégis ragyog, mert a rossz játéknak közel sem mondható harmadik rész után ez az epizód ismét képes volt elvarázsolni, beszippantani. Ennek az újra ragyogásnak lehet, hogy két oka van. Az egyik mindenképpen a történet, amely ismételten kellőképpen fordulatos, izgalmas, és bár a végére talán már túl is csavarták azt ami csavarható, mégis folyamatosan izgalomban tart. Mármint a fő történet szál… meg a többi is. Ugyanis ismét rettentő sok jól megírt mellékküldetést kapunk, amelyek sokszor egymásra épülnek, és elvégzésük nem egy komplex történetté áll össze. Bizon...

Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk. Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az...

Devil May Cry 5

Sírnak a démonok? Ki tudja... Mindenesetre elsőként a szériából kipróbáltam az ötödik felvonást, és röviden meg tömören, ej, dejót szabdalkoztunk.  A kaszabolás pedig élvezetes, de tény, számomra csak pont annyi ideig, amíg a sztoriszál engedi.  Pedig ebben a játékban több van, hiszen minden eredményünk újabb és újabb lehetőségeket nyit meg. Lehetőségben pedig nincs hiány. A három irányítható karakter három különböző harcmodort igényel, három különböző fejlesztési területtel, karaktereként eltérő fejlesztési utakkal.  Dante esetében talán már túl sokkal is, hiszen annyira későn kapjuk őt meg, és a legtöbb fejlesztési területtel ő bír, hogy azokkal igazán az első végig játszás során nem is fogunk tudni élni. Ennek ellenére számomra a legkedvesebb karakter V volt. Az általa megidézett démonállatokkal nagyon szerettem harcolni. Valahogy az egész játék kevésbé lett szórakoztató, miután a történet szerint „elveszítjük” őt.  A játék maga persze túlzó, ami jól is áll neki. ...