Az indie játékok mindig valami olyasmit kínálnak, amit másutt nem kapunk meg. Például a költözködés utáni kicsomagolás élményét. Dobozt kinyitjuk, belenyúlunk, kihúzzuk az első dolgot, ami a kezünkbe akad, majd jön a fejvakarás, hogy ezt mégis hova tegyük le. Ha ismerős az érzés, akkor gyönyörű pixelgrafika mellett ezt az élményt digitális médián keresztül is átélhetjük.
Sokszor mondtam már, hogy azért szeretem a GamePass kínálatát, mert olyan játékokat is ki tudok így próbálni, amelyeket máskülönben soha nem vásárolnék meg az anyagi bukta megkockáztatása okán. Sok jó tapasztalatot szereztem már így, nem egy játéksorozatba szerelmesedtem bele ennek a lehetőségnek köszönhetően. Az Unpacking is pont így került az Xboxra, no meg annak a számtalan ajánlásnak köszönhetően, amely 2021-es év végén róla megjelent.
Hogy csalódtam e? Nem. Hogy elégedett vagyok e maximálisan? Nem.
Engem személy szerint nem kapott el a varázs. Nem mondom, hogy rossz a játék, és szerintem nagyszerű ötletet dolgoz fel tényleg csodálatos pixelgrafikával, de valahogy ez kevés. Kevés, mert maga az élmény hamar elmúlik az első rácsodálkozásokat követően. A feladat monoton, a kihívás nem túl nagy. Egy csomó mindent bárhova lerakhatunk, már ha azt éppen logikusan pakoljuk. Nem kell, hogy ízlésesen pakoljuk, csak annyi, hogy a rendszer elfogadja, jó helyre raktuk le. Éppen ezért nem fogok tökölni azzal, hogy a nyolcadik plüssfigura is cukin legyen elhelyezve az ágyon, különösen, amikor már ki tudja hanyadik lakásban rakom ki újra és újra. Legyen jó, azt csókolom. A program ne rinyáljon, hogy nem jó helyre tettem. Sokszor azzal sem kell játszani, hogy van-e elég hely, mert ha szépen tételesen pakoljuk ki a dolgokat, akkor ritkán fogunk azzal küzdeni, hogy az egyik tárgyat ha elforgatom, a másikat pedig függőlegesen teszem, akkor hupsz, lett ott egy kis szabad terület, oda éppen befér egy zokni.
Persze, lehet, mondani, hogy nem logikai játék, sokkal inkább egy élettörténetet akar elmesélni a költözködéseken keresztül. És be kell vallanom, ez azért valamennyire sikerül is neki. Hiszen a tárgyakon keresztül láthatjuk, hogyan alakult a főhősnő élete, hogyan nő fel, miként bútorozik össze valakivel, majd miként kezd új életet később egy szakítás után. Ez tényleg tetszetős, csak éppen monoton.
Na, de korábban kétszer is feltűnt már ebben a szövegben a karaktereknek az a láncolata, hogy pixelgrafika, és előtte pedig az, hogy csodálatos. Az alapvetően nagyszerű játékötleten túl, ennek a játéknak az erőssége maga a megjelenése. Egyedi, stílusos, és persze pixeles. Ennek minden hátrányával együtt. Hiszen sokszor nem tudjuk, hogy egy könyvet, vagy egy videókazettát teszünk be a polcra, egyszerűen nem derül ki a kockák száma miatt. De mindegy is, a rendszer elfogadja, nem háklis a rendszertelenségre.
Van tehát itt egy nagyszerű ötletre épülő, egyedi grafikai stílussal rendelkező szórakoztatóipari termék, amelynek a játékmechanikája egyszerű, relaxációs, de éppen ezért könnyen monotonná váló. Jó tudom, a költözködéskor a kicsomagolás is ilyen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése