Lehet, hogy furán hat, amikor egy Xbox Series X-en előveszünk egy 1997-es játékot, hiszen minek ide erő, a 60fps, az SD tárhely, meg a ki tudja még minden, amitől az élmény, hogy is mondják, nextgen lesz. Nincs is ezekre szükség. Elég, ha van játék és játékélmény. Márpedig ez utóbbi bőven van a Castlevania leghíresebb epizódjában.
Be kell vallanom, hogy nehezen barátkoztam meg a játékkal. De mindenképpen megérte. Kellett 2-3 alkalom, amíg sikerült berántania, amíg ráéreztem a dolgokra. Nem engedett be könnyen tehát a játék, de utána nem eresztett. Annak ellenére nem, hogy a közepén ismét volt egy törés, amikor az egész kastély a feje tetejére állt, és ismét be kellett járnunk mindent, immár inverz módon. Itt bizony megint ugrik a nehézség, és szerintem az ellenfelekből is lesz olyan, amelyik inkább idegesített, így nem is akartam nagyon megküzdeni vele. Itt tehát már nem egyszer sokkal nehezebben szántam rá magam a felfedezésre. Ebben persze szerepet játszhat az a koncepciós döntés, hogy valójában ugyanott járunk, ahol korábban, csak immár fordított nézetben. Tehát tudjuk mi merre van a kastélyban, még ha itt azért konkrétan mást is kapunk az adott ajtón túl, mint az eredeti nézetben.
Egy ilyen régi játék esetén nem szép dolog felróni a tárgyhasználat nehézségét, annak rugalmatlanságát, hiszen az teljesen az adott kort tükrözi. A történet is egyszerű, de nem is kell ennél több.
Ami viszont tényleg szuper, az a zene. Fantasztikus zenéje van a játéknak. Élvezet mászkálni a kastélyban és hallgatni a felcsendülő dallamokat. Szerintem a grafikával is meg lehetünk elégedve. Stílusos, és ezerrel dobog a nosztalgia enzim minden pixel láttán.
A játékmenet pedig a felfedezésről szól. Egy kicsit erre, egy kicsit arra. Most már van új fegyverünk, páncélunk, képességünk, akkor próbálkozzunk meg ismét az adott iránnyal. A térkép meg csak bővül, mi pedig akarunk még egy szobát megnézni, meg még egyet, meg még egyet. A lendületemet pedig (a nehéz kezdés után) kizárólag a már említett fejreállás törte meg, ott megint kellett egy-két óra, mire ismét zakatoltunk előre.
Talán pont ezek a kisebb törések azok, amik nem engedték, hogy maximális élményfaktorral távozzak a játékból a végigjátszást követően, de abban biztos vagyok, hogy ez a játék van olyan klasszikus, hogy ha eltekintünk egy-két mára elavult játékmechanikától, és szeretünk nosztalgiázni, akkor még így, több, mint 20 évvel a játék megjelenése után is nagyon jól fogunk szórakozni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése