Ugrás a fő tartalomra

Halo Infinite

Akkorát újult a Halo sorozat a legújabb részre, hogy csak na. Erre mit csinálok, mégis a hetvenesek klubjába helyezem. Az okok nagyon egyszerűek, úgy hívják, hogy ziccerek, mégpedig kihagyott ziccerek.

Mert itt van nekünk minden, ami jó, és ami jó volt korábban is. Tök jó fegyverek, nagyon kellemes összetűzések, és lehet, hogy az AI nem az, amit a nagy rajongók elvárnak, de számomra tökéletesen megfelel, engem szórakoztat, fluid, menő és élvezetes. Sokat dobnak a rendszeren a speckó funkciók is. Ha megtanulunk velük bánni, akkor nagyon izgalmassá teszik a küzdelmeket. Az egyetlen baj velük, hogy picit nehézkes váltani közöttük. Cserébe viszont kapunk egy kötélhágcsót. Kilőjük, és odarántjuk magunkat, ahova csak akarjuk. Nagyon érdekessé válnak általa a harcok. Fogjuk is használni ezerrel.

Számomra a történet is teljesen rendben volt. Teljesen új felállással kezdünk. Új MI-vel, aki újfent stílusosra sikerült. Nagyon imádtam minden pillanatát az új virtuális leányzónak. Imádtam a pikírt humorát, éleslátását, egyben cuki naivitását. Nagyon jó – majdnem azt írtam helyettesítője, de nem az, mert ennél több, másabb, szóval maradjunk annyiban, hogy új társa MC-nek Cortana helyett. Valójában Cortana-t is imádtam, és nagyon fájt, hogy kiírták a sorozatból, kérdeztem is magamtól folyamatosan, miért kellett leváltani? Ugyanakkor tudom, le kellett váltani, hiszen a megelőző rész végére olyan nagyhatalmú entitássá nőtt a kék leányzó, hogy valahogy le kellett zárni a történetét, szerepét.

Na, de akkor mi ment itt félre, melyek azok a bizonyos félrement ziccerek?

Minden, ami a nyílt világból származik. 

Ahogyan annak idején a Gears sorozat ötödik részében nagyon jól bejött, hogy kinyitották a világot, úgy azt itt most nem igazán sikerült. A készítők ugyanis nem tudtak mit kezdeni a szabad terekkel. Attól, hogy vannak óriási terek, és azon elhelyezünk néhány ikont, ahol történik valami, nos, attól 2022-ben már senki nem dob egy hátast. Különösen, hogy igazán mi is történik mindegyik helyen? Odamegyünk, harcolunk, begyűjtjük a jutit, jöhet a következő ikon. Monoton és unalmas. A fő történethez nem tesz hozzá, mellékesnek pedig felesleges időhúzás, hiszen még a tájban sincs változatosság, az egész gyűrű ugyanúgy néz ki mindenütt. Sokkal jobban jártak volna a készítők, ha a Gears-hez vagy a Metrohoz hasonlóan nyitnak pályát, azaz van pár nagyobb tér, amelyen belül az adott szakaszban tetszőlegesen oldunk meg feladatokat, miközben a fő történetben is előrébb lépünk. Ehhez azonban 3-4 egymástól jellegében elkülönülő kisebb nyitott pályát kellett volna alkotni. Ott derül ki, hogy ez működött volna, amikor a játék közepén van egy szakasz, ahol három légvédelmi ágyút kell hatástalanítanunk, és ehhez kapunk egy nagyobb teret, azon elszórva az ágyukkal, és ránk van bízva a területen merre miként megyünk, teljesítve a feladatot. Úgy lépünk tehát ki a csőszerűségből, hogy közben azért mégis csőben maradunk.

Valahol egyébként pont az érződik a játékon, hogy elindult a fejlesztés egy lineáris útvonalon, majd egyszercsak valaki azt mondta, hé fiúk, ez nem elég, openworld, openworld kell a népnek, és gyorsan beleszuszakoltak tehát nagy nyílt tereket, de gőze nem volt senkinek mivel töltsék fel. Aztán a játék utolsó harmadára visszatérnek ismét a jól ismert lineáris menethez. Egy nyílt világú játéknak nem lehet ilyen hosszú, lineáris lezárása! Itt valami nagyon félrecsúszott. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a Halo világának jól áll a nyílt világú környezet. Lehetne vele mit kezdeni, de nem így.

Van nekünk tehát egy jó kis lövöldénk, nagyon kellemes világgal, tök jó új MI szereplővel, és a lezárás is azt sugallja, hogy van koncepció a történetben. Az egészet pedig agyoncsapják egy tök üres, unalmas, önismétlő nyílt világgal, ami jó is lehet, de nem az. Így a hangulat hamar elszáll, és a monotonitás megöli az élményt, de teljesen.

Végigjátszás befejezése: 2022. október 23.
Végigjátszás hossza: 28 óra 14 perc

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spyro Reignited Trilogy

Amikor először láttam videókat a játékról, nekem már akkor megtetszett a játék. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Mondom ezt úgy, hogy soha nem játszottam még Spyro játékkal, nem is ismertem ezt a szériát, és igazán nem is volt soha a fókuszban nálam. Aztán jöttek a hírek, hogy felújították. Mivel fogalmam sem volt mit újítottak fel, rám csak a játék kinézete hatott. Egyszerűen elvarázsolt az a mesebeli világ, amelyben egy nagyon bájos kissárkány kóricál, ugrál, tüzet fúj. Azaz egy cuki platformerről beszélünk. Cuki platformer, tehát nem csoda, hogy korábban nem is hallottam róla. Miért? Mert cuki és platformer. Egyik sem volt az én világom régen. Amikor elindítottam a nagyobbik lányom meglátta, és közölte, apa miért játszol babás játékkal? Na, valahogy pont így kategorizálható lett volna nálam is ifjabb koromban. Ugyan a platformerek terén azóta sem lettem ügyesebb, de lettek gyermekeim, és a cuki jelző nagyobb jelentőséget kapott. Hiszen fontos szempont lett a játékok terén az...

Giana Sisters: Twisted Dreams

Hallgatva az IDDQD -s srácokat, mindig jókat mosolygom, ahogyan Grath nem érti mit imádot Stöki a The Great Giana Sisters játékban. Nos, be kell valljam, hogy az említett játék nekem is egyike a maradandó C64-hez köthető élményeknek. Emlékszem, órákat töltöttem a nagyhajú leányzóval. Ugráltam, kockákat fejeltem, és valahol azt éreztem, ez valami olyasmi, mint amiket a filmeken láttam, csak ott egy pirosruhás nagybajszú csávó csinálta ugyanezt. Aztán a Games with Gold keretében egyszer beesett a - hívhatjuk úgy (?)- felújított verzió, ami persze igazán csak névben volt az, hiszen a korábbi játékmenet bőven átesett változtatásokon. A játékmenet nagyon egyszerű. Megyünk, ugrálunk mind minden platform játékban, közben elkerüljük a ránk törő mindenféle lényeket, vagy rájuk ugrunk, és kipukkasztjuk őket. Leszenek persze csapdák is szép számmal. Meg mindenféle gyémántok, amelyeket be lehet gyűjteni.  Az ugrálás élvezetes, hangulatos, és elsőre a játék megjelenése is tetszetős.  Az ig...

Deus Ex: Human Revolution

Szégyen, nem szégyen, de nem játszottam a korábbi Deus Ex játékokkal. Mármint úgy valójában. Ugyanis még a legelsőt próbáltam futtatni (akkor még) PC-n, de mivel minden grafikai beállítást levéve is szaggatott az akkori masinámon, ráadásul az akciósabb FPS-ekhez szokott fejemnek ez a lopakodós, RPG-esített valami elég idegen volt. Különösen, hogy számomra az RPG valahogy mindig a sárkányosabb vonal volt, és nem a fémesített cyberpunk.  Na, de ha már megvan Xbox-on akkor illene mégiscsak kipróbálni. Bele is vágtam, és az egész olyan nyögvenyelős volt. Valahogy másra számítottam… nem is tudom… talán egy egyszerű sztori orientált lopakodósabb lövöldére.  Aztán egyszer csak elkezdtem felvenni a fonalat. Egyre jobban vártam, hogy folytassam a játékot. Egyre inkább ráéreztem, hogy ez bizony egy komplexebb dolog lesz (na nem túl bonyolult, csak összetettebb a vártnál). És a játék kezdte megszerettetni magát velem, olyannyira, hogy végül egyszerűen imádtam.  Na, nem minden elemét...