Néha játszom

Nem vagyok se fesztiválozó, se benzingőz rajongó. Viszont annak idején, amikor a Forza Horizon második része elindult a Boxon, már a bevezető videó alatt éreztem, hogy egy nagyon jó játékba sikerült belevágnom. Ráadásul ez az érzés végig megmaradt. Imádtam az szimulációmentes autóversenyzést a Riviérán. Nem volt kérdés annak idején, amint lehet, nekem kell a harmadik. Aztán egy kellemes leárazás során a teljes csomag beszerzésre került, nem olyan régen pedig bele is vágtam az ausztrál kalandba, és... és nem jött az az érzés, ami a korábbi verziónál.  A fő probléma az, hogy ez az érzés később sem jött meg. Pedig nem rossz játék ez. Nagyon is kellemes az autókázás az ausztrál vidéken. A táj változatos, van itt sivatag, erdő, óceán, város. A körítés pedig nagyon szintén fantasztikus.  A játék azonban mégsem áll össze. Míg korábban azt éreztem a fénylő francia-olasz partok mentén, hogy a játék azt szeretné élvezzem a suhanást, az ömlő napfényt, a dübörgő zenét, a versenyzést, szóv...

A Lego játékok visszatérő programok a családi Xbox-on. Persze, hogy azok, hiszen gyermeki bájuk miatt nem csak apának, hanem a srácoknak is felhőtlen szórakozást tudnak nyújtani. És akkor képzeljük el, hogy megkapjuk mellé még a Star Wars körítést is, annak a világét, amin apa felnőtt, és most a gyerekeket is kezdi beszippantani. Ugye, hogy nehéz az ilyesminek ellenállni? Különösen, hogy úgy jár az ember, hogy megtekinti a 9. részt (ettől teljesen kiborul), de kedvet kap egy-két lézersugár kilövéséhez, fénykardok csapkodásához. Nosza, megnéztem hát a játékkönyvtárat, és ekkor megpillantottam a megvásárolt játékok között a hetedik rész kockásított verzióját. Lehet azt mondani, hogy nem telepítem? Nem.  Röviden tömören: A Lego és Star Wars tökéletes párosítás, mindig működik.  Persze a recept változatlan. Itt is ugyanazt kell csinálni, mint mindig, minden Lego játékban. Vannak a pályák, végig kell vinni, logikázni, legózni, építeni, rombolni, gyűjteni. Aztán persze a küldetések ...

Van egy olyan szó, hogy dafke. Kellett erőt venni magamon, hogy Batman városi kalandjai után bevállaljam a trilógia záró epizódját. De milyen jól tettem, hogy így tettem! Egyszerűen kiválóan szórakoztam.  Persze itt is volt egy két dolog, ami zavaróan hatott, itt is megvolt egy-két olyan gyűjthető elem, ami csak a sztori egy adott pontján vált elérhetővé, de a térképen már látszódott, itt is volt olyan mellékküldetés, amelyhez nem minden esetben kaptam teljes instrukciót, sőt egy-két alkalommal kellemetlen programbogarakba is belefutottam.  Viszont összességében ezek nem voltak zavaróak, mert azt kell mondjam, a fejlesztők a harmadik játékra nagyjából sikerrel találták meg az egyensúlyt. Nem volt túl sok a kérdőjel, nem voltak frusztrálóak a kihívások, és még a számuk is éppen megfelelő volt.  Aztán persze ott volt az egyik legmenőbb dolog, a Batmobil vezethetősége. Bár az irányítás egyes esetekben mondjuk úgy fura volt, de összességében igazán menő érzés száguldani a vár...

Néha elgondolkodom azon, hogy lehet velem van valami probléma. Vannak ugyanis azok a játékok, melyeket az egekbe magasztal a szaksajtó, egekbe magasztalnak a játékosok, aztán jön a bumm, azaz a nagy csalódás. A Batman trilógia első része is majdnem ilyen lett, aztán ráéreztem az ízére és nagyon kellemes játékélményt hátrahagyva cseréltem le a következő részre. Egyszerűen akartam a folytatást. Batman pedig elrugaszkodott, kitárta a szárnyait és… pofára esett. Én legalábbis biztosan.  Pedig nem így kellett volna történnie, hiszen lett nekünk valódi nyílt világunk. És tényleg, a börtönként elkerített városrész hangulatos, kidolgozott. Nem túl nagy, de mégis elveszettnek érezzük majd magunkat benne. Ugyanis nem lesznek támpontjaink. Lehet, magam kényelmesedtem el (hiszen játékoslétem hajnalán közel sem jelölt mindent a tértkép, sőt magam rajzoltam a térképet nem egyszer – s nem is kétszer), mégis mára ez a nem mutatom meg neked a dolgokat, találd ki magadtól a dolgokat, nagyon zavaró t...

Batman menő. Az Arkham sorozatról pedig minden sajtó ódákat zengett. Ideje volt kipróbálni, és ha már úgy adódott, akkor a One-ra feljavított verziót.  Na, nem is zuhanhattunk volna nagyobbat az elmegyógyintézet folyosóit járva. Egyszerűen nem fért a fejembe, miért olyan jó ez a játék.  Jó, persze a bunyó az menő, és értem, ez a rendszer itt jelent meg először, de mára ez már annyiszor előfordult, hogy akkora élvezeti faktort nem okoz.  Az igaz, a környezet és a grafika hangulatos, tényleg jól néz ki, még mai szemmel is. A Batman hangulat és körítés teljesen rendben van. És akkor miért is mondom, hogy az elvárásokhoz képest nagyon zuhantunk? Hát, mert egyszerűen a játék ezen szakaszában folyamatosan frusztrálva éreztem magam. Sorra fedte fel a játék, hogy itt is van valami, meg ott is van valami, de mint a cukorka boltban, itt sem nyúlhattunk hozzá a vágyott begyűjtendő dolgokhoz. Persze a boltban tudjuk miért nem, mert a kezünkre csapnak. Itt azonban még azt sem. Egyszer...

Bele kellett vágnunk, hát belevágtunk. Kellett, mert az előzményrész annyira betalált, hogy mindenképpen folytatnunk kellett.  Az új generációra készült játék pedig pont ott változtatott, ahol kellett. Kidogozottabb és jobb lett a lopakodás, továbbá megjelentek a színek! A történet Prágába visz bennünket, és Prága gyönyörű. Egyszerűen csodálatos, ahogy az ót keverték az újjal, ahogyan a modern technológia beépül a régi Prága épületeibe, épületei közé. De nagyon jól működik az augmentált emberek kocka városa is.  Az egész nem mellesleg olyan társadalmi kérdéseket feszeget, amelyek bizony nagyon is aktuálisak és aktuálisak lesznek sajnos még 100 év múlva is. Talán a helyszín kevesebb, de alapvetően ez nem olyan nagy probléma, mert azok a helyszínek, amelyeket kapunk nagyon is részletesen kidogozottak. Ha az elődben élmény volt a felfedezés, akkor az itt is az lesz.  Amit igazán szokni kellett az, az új hackfelület. Egyszerűen túl színes, ami már inkább zavaró elsőre, de azé...

Szégyen, nem szégyen, de nem játszottam a korábbi Deus Ex játékokkal. Mármint úgy valójában. Ugyanis még a legelsőt próbáltam futtatni (akkor még) PC-n, de mivel minden grafikai beállítást levéve is szaggatott az akkori masinámon, ráadásul az akciósabb FPS-ekhez szokott fejemnek ez a lopakodós, RPG-esített valami elég idegen volt. Különösen, hogy számomra az RPG valahogy mindig a sárkányosabb vonal volt, és nem a fémesített cyberpunk.  Na, de ha már megvan Xbox-on akkor illene mégiscsak kipróbálni. Bele is vágtam, és az egész olyan nyögvenyelős volt. Valahogy másra számítottam… nem is tudom… talán egy egyszerű sztori orientált lopakodósabb lövöldére.  Aztán egyszer csak elkezdtem felvenni a fonalat. Egyre jobban vártam, hogy folytassam a játékot. Egyre inkább ráéreztem, hogy ez bizony egy komplexebb dolog lesz (na nem túl bonyolult, csak összetettebb a vártnál). És a játék kezdte megszerettetni magát velem, olyannyira, hogy végül egyszerűen imádtam.  Na, nem minden elemét...