Néha játszom

A Cyberpunk 2077 az a játék, amelyet szidni kell. Mert kérem szépen, hogyan lehet ilyen állapotban kiadni egy játékot, meg hasonlók. Na, ez az a pont, amit én pont nem fogok megtenni. Mármint, hogy szidjam. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem vagyok csalódott, és maradéktalanul elégedett vagyok a játékkal. De az biztos, hogy nem a bugokkal van gondom. Mert gondom azért van, és nem véletlen, hogy a játék bár a leghosszabb rögzített végigjátszással bírt a kapcsolódó csatornán, de nem sikerült neki abba a szuperlatívuszos élménykategóriába kerülnie, mint a fejlesztők előd játéka, a harmadik Witcher kaland. Annak idején az Xbox One-t egy Witcher 3-al összecsomagolva vettem meg, és a gép tisztességesen szolgált, működik még most is, nagyon bevált. Kérdés nem fért hozzá, hogy már csak babonából is az XS-t is a CD Projekt Red játékával egybecsomagolva veszem meg, mondjanak bármit is a kritikák. Mert kérem a kritikákból ki kell hallani a jót is. Márpedig én hallottam, hogy ez a játék jó, egyál...

Sokszor leírtam már, de kezdjük most is ezzel. A platform játékokhoz béna vagyok. Ennek ellenére, azokat az eseteket leszámítva, amikor nem a precíziós ugrálásról szól a játékélmény, akkor azért nagyon is tudom kedvelni a műfajt.  Igazából ez a furcsa kékes világú erdőben játszódó világ is igen kellemes szórakozást nyújt. Talán nem lesz belőle klasszikus, de alapvetően nagyon is kedvelhető játékkal volt dolgom. Adott egy furcsa kis lény, aki magányosan kezdi felfedezni a világot, hogy később saját fajtájára is rátaláljon, de ez igazán most mellékes is. A lényeg, hogy nem tudjuk mi történt. Furcsa robotszerű lények gyűjtik be az erdő állatait, lényeit, nekünk pedig sok esetben az a dolgunk, hogy végére járjunk az eseményeknek, és megfejtsük az okokat. Na, ez utóbbi lesz az ami, amit ki-ki a maga értelmezésében fog interpretálni, hiszen szöveges leírással nem találkozunk, az elénk táruló képekből, szimbólumokból kell kitalálnunk és értelmeznünk a történteket. A világ felfedezése pers...

Amikor a középsuliban az irodalom órán számos régi művet feldolgoztunk, akkor bizony elképzelni sem tudtuk, hogy ezek a mai fejjel nehezen befogadható nyelvezetű költemények valójában mennyire fasza kis történeteket tartalmaznak, hiszen a közvetítő csatorna nehezen befogadható volt számunkra. Különösen, ha informatikai suliba jár az ember. Nos, az Isteni színjáték is egy ilyen mű volt, amit oké, megnéztük, láttuk a pokol egyes szintjeit, de igazán végig sem gondoltuk, mennyire elborult és horrorisztikus a Dante által megalkotott Pokol egyes szintjei. Persze nem kell azt gondolni, hogy hű, akkor most megjátékosították a középkor egyik legnagyobb költeményének első egyharmadát. Viszont kiváló alapul szolgál a sztori egy Xbox-os God of War klón hátteréül, ahogyan számos helyen hivatkoznak rá. Dante Pokla tényleg egy elborult világ, amely lehetőséged ad a kreatív fejlesztők számára, hogy tovább boruljanak, és talán itt is ez az egyik fő probléma. Számomra túlságosan is elborult a játék els...

Vártam, hogy jó kis Star Wars játék lesz, de végül csak egy Star Wars játék lett. Tudom, hogy a Battlefront széria alapvetően a többjátékos élményre épít, az meg nálam ugye nem annyira számottevő vonzóerővel bír, de itt egy fasza kis kampányt is ígértek, és hát kampány lett is, de azért a fasza jelzőtől szerintem eléggé messze van. Pedig volt benne potenciál, hiszen a játék története szervesen illeszkedik bele a filmes univerzumba, új szereplőkkel bővítve azt.  Izgalmas élményt adhat a valaha Birodalmi kommandós hitének megtörése, majd a korábbi munkaadója elleni tevékenységei immár a lázadók oldalán. Jópofa árnyalt kis történet jöhetett volna ebből ki, ha a történet mindvégig főhősnőjére koncentrál, de ehelyett nem egy küldetés során nem őt, hanem valamely a filmekből jól ismert szereplőt (Luke, Han, Leila, Lando és Kylo Ren) irányíthatunk. Lehet magyarázni azzal, hogy ezzel próbálják megmutatni a többjátékos módban elérhető hősöket, de szerintem csak arról van szó, hogy az SW-t i...

Aha, értem. Illetve bocsánat, de nem. Nem tudom mi akart ez most lenni. Lehet megöregedtem, de tessék nekem ennél direktebb lenni, már nem megy a lásunk bele valamit, és közben elégedetten csettintünk, hogy hű baz, ez mennyire jó volt. Pedig tényleg jó volt. Csak azt nem tudom, hogy mi volt ez a jó.  Utána olvasva a neten volt, ahol azt írták a játék megfejtése, hogy valójában a rák. Mármint a betegség, hogy valójában rákos sejt vagyunk, amelyik küzd a szervezet kontroljával szemben, hogy végül egyesülve kitörjön, tomboljon, és ezzel beteljesítse a sorsot. Hát... tudjátok, lehet. Lehet nézni a játékra úgy így utólag, hogy a jól működő szervezetünk a folyamatosan kontrolláló, mindent a felügyelete alatt tartó elnyomó rendszer, és a ráksejt a felszabadító hős. Lehet, és bár lehet, hogy elborult, de akár így is értelmezhető a történet, ez is belelátható, csak valahogy én ezt nem tudtam bele látni. De még azt a disztópiát sem, amelyet a körítés sugall, mert a játék végi pacává változás...

Ha a természetvédelemnek szüksége volt egy reklámjátékra, nos, akkor az ABZU formájában ez megérkezett. Ha szeretnénk megérteni, megérezni az élet tiszteletét, szeretetét a kontrolleren keresztül, akkor telepítsük fel a játékot, és tuti, másképpen fogunk tekinteni a tenger (és talán az egész Földbolygó) ökoszisztémájára. A fenti bekezdéssel pedig el is mondtam mindent. Igen, ezt a játékot ki kell próbálni, hiszen olcsó és rövid, azaz biztos belefér időbe és pénztárcába is. Ki kell próbálni, mert elvisz egy olyan utazásra, amelyre kevés játék vállalkozik. A megjelenésével és a kapcsolódó audió élménnyel olyan tripben lesz részünk, amely mindenképpen hatást fog gyakorolni ránk. És oké, ezzel el is mondtam mindent. Mert itt a mellékes mechanikák (mint pl. a kilátópontok megtalálása) csak azért vannak, hogy játékként lehessen eladni a terméket. Vannak perszer interakciók. Búvárunkkal fel kell fedezni a környéket minden esetben, és kell egy-két dolgot bekapcsolni, megtalálni, stb. De ezek a...

Nagyon is emlékszem arra az érzésre, amikor este a sötétben úgy közlekedtem a szülői lakásban, hogy folyamatosan felfelé néztem. Amikor úgy nyitottam ki éjszaka a mellékhelység ajtaját, hogy reméltem, nem egy csöpögő szájú fekete banánfej fog rám vicsorogni, hogy a száját kitátva a kisebbik borotvaéles fogakkal teli fej kilövelljen. Persze most elvakult Xenomorph tudósok csunyán néznek rám, hogy nem pontos a leírás, mi az, hogy banánfej, meg szájból kilövő másik fej. Bocsi, de fogalmam sincs mi a hivatalos neve a dolgoknak, a lényeg, hogy ifjúságom hajnalán kellően be voltam szarva az Alien filmektől. Sajna a könyvek már annyira nem jöttek be, de az Alien vs Predator játék azért bejött, még ha az akkori PC-m izzadt is alatta. Megmondom őszintén pontosan ezen ifjúkori emlék okán ódzkodtam elindítani az Alien: Isolation programot sokáig. Aztán végül rászántam magam. Összeszedtem a bátorságom, és végigjátszottam a játékot, amely visszahozta azt a bizonyos érzést. Igen, a kontrollert letév...